Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens terhelt. Tartoztak vele azok a liberek is, akik a honszerzők ivadékai voltak ugyan, de akár szükség hiányában átmenetileg, akár azért, mert anyagi helyzetük nem tette lehetővé kellő hadfelszerelés beszerzését, véglegesen kikerültek a fegyveres szolgálatot személyesen teljesítők köréből. Magától értetődően tartoztak ez utóbbiak közé azok, akiknek lába alól különféle okokból kicsúszott az ősi föld, és birtoktalanságuk miatt libertásuk ellenére is mások jószágaira kényszerültek telepedni és vállalni azt, hogy azok használata fejében járadékot fizetnek a mindenkori tulajdonosnak. Úgy tűnik azonban: uralkodóink azon — nemzetségi eredetű — szabadoknak dénárjaira is számítottak, akik egyébként, mivel a hajdani nemzetségi birtok kisebb vagy nagyobb darabját meg tudták őrizni saját tulajdonuknak, készek is, képesek is maradtak arra, hogy a királyt személyesen és saját fegyverzetükben szolgálják. Nem kizárt, hogy az uralkodó tőlük alkalmanként fegyverviselést is, meg — legalább a hadakozások szüneteiben — dénárokat is kívánt. Az viszont már nem feltételezés, hanem tény, hogy ők a szóban forgó gyakorlat miatt háborgó és királyi serviens névvel illetett tulajdonosai azoknak a prédiumoknak, amelyeken Aranybullájával II. András beszünteti a szabaddénárok szedését. Feltételezhető, hogy ezeket a megelőző időkben a király nem csupán az e prédiumokra máshonnét telepedett szabadoktól, hanem maguktól e serviensektől — mint //berektől — ugyancsak behajtotta, vagyis a hadszolgálat mellett — vagy ellenére — még őket személyükben terhelő adót is kivetett rájuk. Akkor azonban, már tárgyalt társadalmi mozgalmuk hatására, megígérte, hogy felhagy e visszaéléssel, az érintettek perszonális hadkötelezettségét viszont — igaz, csak a belföldi hadviselés esetére korlátozva azt, vagyis kifejezetten védelmi jelleggel — immár jogilag szabályozottan továbbra is fenntartotta. A serviensek tehát a király szolgálói maradtak, azért, pedig, hogy e kötelezettségük tartalma kizárólag hadi jellegű lesz, az uralkodó a szóban forgó kiváltságlevélben kezeskedett. Összefoglalóan: a serviens regis nem más, mint olyan szabad állapotú személy, aki származása következtében vagy királyi adomány folytán tulajdonosa kisebb vagy terjedelmesebb, ám nagybirtoknak nem mondható ősi — nemzetségi eredetű — földnek, vagy idők során az uralkodó által ilyen jellegűvé minősített

318 területnek, ebből él, ennek haszonvételeivel gazdálkodik, királyával szemben csupán hadszolgálatra és csakis e föld után vagy ellenében, nem pedig más okból — például valamely tisztség viselése miatt — köteles, és ennek fejében élvez meghatározott körű, őt a világi társadalom bármely más státusú csoportjának tagjaitól megkülönböztető előjogokat. Dehát ugyanez a nobilis jogállása is! A serviens regis és a nobilis elnevezések mögött létező tartalmak jogi tekintetben semmiben sem különböznek egymás318 Példa az ilyen átminősítésre Bélának 1248-ban Mohol fia: Detrik nevű serviens nostere javára kiállított adománylevele, amelyben az uralkodó Sáros megyei vadászterületéből a Bacsamezeje, Farkud és Veresalma nevű helyeket nem mint adománybirtokot, hanem mint ősi szállásterületet (non ut Donationes a Regia Benignitate concessas, sed ut descensum hereditarium) engedi át örökre nem magyar eredetű, a Sajó menti ütközetben királya védelmében súlyosan megsebesült, de már korábban servienssé emelt vitézének. MOL DL 68 888 és 68 889. 89