Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens ténye volt a meghatározó, a különbségtétel nem történhetett a nobz/zs-terminológia mentén és alapján. Márcsak azért sem, mert a magánseruz'ensek nem kizárólag a nemesek közül, hanem a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből verbuválódtak. Ez utóbbiaktól a nobilis serviens kifejezéssel meg lehetett volna ugyan a nemesi eredetűeket különböztetni és az ilyen jellegű különbségtevésre akadt is próbálkozás. 1292-ben például olyan ítéletszöveggel találkozunk, amely azt fogalmazza meg, hogy miként kell jóvátenni akár az érseki serviensek, akár a királyi serviensékhez tartozó nemesek, akár a jobbágyok kárait, illetőleg a nekik vagy általuk okozott törvénytelenségeket (dampna et iniurias serviencium archiepiscopalium, sive nobilium de numero regalium serviencium, sive iobagionum) .

317 E szövegezésből érezhető, hogy a nobilis, a regalis és a serviens szavak együttes alkalmazása nyelvtörő stílusnehézséget okoz, a regalis mellőzése esetén viszont éppen a lényeg maradna megvilágítatlan; az tudniillik, hogy kinek a szolgálatáról van szó, vagyis hogy jogállás tekintetében mi a serviens megjelölés tartalma. Célszerűbbnek látszott hát, ha a serviens szóból indulva keresnek alkalmas kifejezést ennek egyértelmű tükröztetésére. így kaphatta a magánszemélyt szolgáló nobilis az általánosabb jelentésű serviens, az uralkodó szolgálatában maradó nobilis pedig a király szolgálója = serviens regis nevet. Ez az utóbbi jelzős szerkezet azt a tartalmat hangsúlyozza, hogy a vele illetett személynek kizárólag az uralkodóval szemben van szolgálati kötelezettsége. Ez pedig nem más, mint a fegyverfogás, ha a királynak szüksége van erre. Volt róla szó, hogy természetesen liber az összes nemes, de korántsem nobilis mindenki, aki egyébként szabad állapotú személy. Okkal tételezhető fel, hogy a /zber-nemzetségek férfiutódai a törzsi államszervezet felszámolásának és a központi hatalom megerősödésének következményeként elméletileg mindahányan az egyeduralkodóvá előlépett király kíséretének lettek tagjai. E minőségükben vált kötelességükké a rex fegyveres szolgálata, Feladatuknak a nemzetségek, illetőleg az őket alkotó háznépek-családok hadszolgálatra érett férfitagjai vélhetően a király felmerülő igényeihez igazodóan tettek eleget: volt, amikor személyesen hadba vonultak valamennyiben, máskor viszont az adott közösség csak bizonyos számú harcost küldött saját emberei közül és képviseletében az uralkodó seregébe. Akár az egyik, akár a másik eset forgott fenn, a katonai szolgálatot ténylegesen teljesítők kizárólag a király zászlaja, és mindig az ő — vagy helyettese: a nádor — közvetlen vezénylete alatt vettek részt a hadakozásban, és nem lehetett őket másvalaki parancsnoki hatáskörébe rendelni. A kiállítható fegyveresek összességére azonban az uralkodónak nem volt nap mint nap szüksége. Nyilvánvalóan e körülménnyel kapcsolatban alakult ki idővel — nem ismert, hogy mikortól — az a gyakorlat, amely szerint a király mindazon szabadoktól, akiknek fegyveres szolgálatát éppen nem vette igénybe, ennek megváltásaként bizonyos összeget — egyfajta adót — szedetett magának. Ezt a pénzt az úgynevezett szabaddénárokat — valamennyi olyan liberrel befizettette, akit, hacsak „természetben" nem rótta le azt, hadviselési kötelezettség 317 KNAUZ, 1874-1882. II. 319. 88