Levéltári Közlemények, 77. (2006)
Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.
Varga János: A királyi serviens nevű serviensére ruházta át. 311 Egy bizonyos Péter fia: Péter 1306-ban Felvisnyó (Zemplén m.) nevű lakott possessióját adta Kuch fia: Marcell nevű serviensének. m 1314-ben Károly Róbert engedte meg Henrik sárosi főispánnak, hogy az Abaújban fekvő Jakorezy nevű földet, amelyet maga is adományul kapott a királytól, Roh Jakab, Roh Pető és Ita fia: János nevű — egyébként hadakozásai során az uralkodót is hűen szolgáló — servienseinek adhassa. 313 1319-ben Olgyai Foko és Andrich egy kövesasztoldi curáhely és 60 hold szántó átengedésével honorálták Buzka Jakab nevű serviensük szolgálatait. 314 A 13. század végén Tygud-i Amadé és Wra-i János nemes serviensek jobbágyait III. András egy alkalommal uruk: Ábrahám fia Péter érdemeire hivatkozva mentette fel a Kamara haszna címen kivetett egyfertós adófizetése alól 315 stb. Az emelkedés meg a birtokszerzés remélt lehetősége miatt némelyek egyenesen vonzónak találhatták a magánserviensi — nem egyszer bizalminak is tekinthető — státus vállalását. Annál is inkább, mert a más, nagyobb hatalommal rendelkező magánszemély szolgálatába álló nemes nem vesztette el eredeti nobilis jogállását. A fenti okok együttes következményeként a magánserviensség intézménye a 13. századra országossá terebélyesedett. A Váradi Registrum tanúsága szerint már a század első harmadában az esetek sorában serviens intézi ura ügyeit. A század végén pedig — a méreteket kissé eltúlozva, történészeink tekintélyes hányada vallja ezt 316 — a nemesek nagy része már familiárisi, azaz serviensi függésben élt. Ekkor, amikor a feudális anarchia csaknem az ország szétesésére, önálló territóriumokká bomlására vezetett, került sor az addig spontán módon fejlődő serviensi intézmény legalizálására. A nagyurak ellenében az önmaguk védelmére az egyház egyik felével szövetkező nemesek az 1298-ban hozott törvények egyik — utólag 33-ként jelölt — paragrafusában királyi büntetéssel és egyházi kiközösítéssel sújtandónak deklarálták ugyan azt a hatalmast, aki erőszakkal kényszerít valamely nemest a saját szolgálatára, ám egyidejűleg általános érvénnyel — és mindenképpen a központi hatalom sérelmére — mondták ki azt, hogy önkéntesen viszont bárki szolgálatába beállhat a nobilis. Ez utóbbit aligha nyilvánították volna ki, ha a magánserviensi viszonyból kizárólag hátrány keletkezett volna számukra. A fejlődés bizonyos szakaszában jelentkezhetett annak szüksége, hogy különbségtétel történjék a magánszolgálatot vállaló és az önállónak maradó nobilis között. Nyilvánvalóan az előbbiek számának megnövekedésével, meg a servienseik körét erőszakkal is gyarapítani kívánó nagyurak ilyen irányú törekvéseinek felerősödésével összefüggésben. Mivel a magánserviensi viszonyban nem a szolgálattevő eredeti — várjobbágyi vagy nemesi — jogállása, hanem szolgálat 311 WENZEL, ÁÚÓ. VIII. köt. 303. 312 AOkltlkot. 115. 313 SEDLAK, 1980. 507. 314 AOklt I. köt. 499. 315 WENZEL, ÁÚÓ. X. köt. 416-417. 316 E megállapítást tette BÓNIS, 1948. 96. S7
