Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens egyház nemes jobbágyainak sorába nyertek felvételt. így például László 1289­ben négy Pócs falubeli (Komárom m.) nobilist azzal engedett át az esztergomi ér­sekségnek, hogy ők is ugyanazokat a szolgálatokat végezzék neki, amelyeket annak más nemes jobbágyai tesznek (que alti nobiles iobagiones ecclesiae strigonien­sis faciunt) , m A státus váltók új kondíciójukba természetesen magukkal vitték birtokaikat is. Úgy tűnik azonban, hogy a király a birtok háramlási jogáról ilyenkor se mon­dott le. Legalábbis András a már többször említett szelepcsényieket 1234-ben az­zal a kikötéssel eresztette át a garamszentbenedeki monostor jobbágyságára, hogy az esetleges magszakadó földje nem mehet át az apátság tulajdonába (nichilominus ad ius perpetuum ecclesiae [...] devolvatur). 305 Valószínűsíthető, hogy az átallok legtöbbje sem akarta végleg felégetni a hidat maga mögött, és táplálta azt a reményt, hogy ő vagy utódai egyszer még földjeikkel együtt térhetnek ere­deti jogállásukba vissza. Ez persze az új kondícióval együtt választott „új" gaz­dájuktól függött. A Csákiakat a király simán kiengedte várszervezet köteléké­ből. De Pál veszprémi püspök se gördített akadályt annak útjába, hogy a hajdan egyháza jobbágyságát vállaló Bedeg falubeli Geusa nevű nobilis öt leszármazott­ja kiváljon az egyház kötelékéből, és 1274-től ismét a nemes királyi serviensek kö­zösségéhez tartozzék (in cetu et numero nobilium servientium regalium computen­tur) m Azon nobilisek közül, akik úgy érezték, hogy megélhetésük lesz könnyebb, vagy személyi és vagyoni biztonságuk szilárdabb, ha mások pártfogásába he­lyezik magukat, számosan náluk vagyoni és egyéb szempontból erősebb társa­iknál — világi magánföldesuraknál — kerestek menedéket. Ezzel gyakorta meg­előzni szándékoztak azt a veszedelmet, amely nem egy védtelen társukat sze­mük láttára már utolérte: azt, hogy valamely hatalmasság akaratuk ellenére hajtsa őket saját „famíliájába", azaz kíséretébe, illetőleg szolgálatára, amely szol­gálat egyébként mindenkor kiterjedt a hadviselés kötelezettségére is. E magán­serviensi intézmény 307 kialakulása alighanem már a nemesi libertás megszületése­kor elkezdődött. Királyaink aligha nézték jó szemmel e folyamatot, hiszen ők maguk — legalább elméletben — fegyverre szólítható harcosokat vesztettek ál­tala, mindenkori potenciális ellenlábasaik — a „feudális nagyurak" — viszont a mellettük hadakozók számát tudták e lehetőség kihasználásával szaporítani. Igaz, Kálmán törvényeiben esik szó olyan cívisekről, azaz várhoz tartozó olyan közemberekről, akiket ideiglenesen — hadviselés idejére — comes vagy mi­KNAUZ, 1863. 488^89. KNAUZ, 1864. 376-377. FEJÉR, CD. IX/7. köt. 688-689. Pál püspök elődje meg négy szepezdi nobilisnek már akkor meg­ígérte, hogy bármikor megengedi nekik az egyházi szolgálat elhagyását és visszatérésüket — miu­tán ez nemességükből következik is — az ország többi nemese, vagyis az országos nemesek közé (in numero colonorum nobilium, prout eorum nobilitas exigeret), amikor felvette őket egyháza nemesei­nek sorába. BOLLA, 1983. 268. Történetét átfogóan feldolgozta SZEKFŰ, 1922. 85

Next

/
Thumbnails
Contents