Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens egyház nemes jobbágyainak sorába nyertek felvételt. így például László 1289ben négy Pócs falubeli (Komárom m.) nobilist azzal engedett át az esztergomi érsekségnek, hogy ők is ugyanazokat a szolgálatokat végezzék neki, amelyeket annak más nemes jobbágyai tesznek (que alti nobiles iobagiones ecclesiae strigoniensis faciunt) ,

m A státus váltók új kondíciójukba természetesen magukkal vitték birtokaikat is. Úgy tűnik azonban, hogy a király a birtok háramlási jogáról ilyenkor se mondott le. Legalábbis András a már többször említett szelepcsényieket 1234-ben azzal a kikötéssel eresztette át a garamszentbenedeki monostor jobbágyságára, hogy az esetleges magszakadó földje nem mehet át az apátság tulajdonába (nichilominus ad ius perpetuum ecclesiae [...] devolvatur).

305 Valószínűsíthető, hogy az átallok legtöbbje sem akarta végleg felégetni a hidat maga mögött, és táplálta azt a reményt, hogy ő vagy utódai egyszer még földjeikkel együtt térhetnek eredeti jogállásukba vissza. Ez persze az új kondícióval együtt választott „új" gazdájuktól függött. A Csákiakat a király simán kiengedte várszervezet kötelékéből. De Pál veszprémi püspök se gördített akadályt annak útjába, hogy a hajdan egyháza jobbágyságát vállaló Bedeg falubeli Geusa nevű nobilis öt leszármazottja kiváljon az egyház kötelékéből, és 1274-től ismét a nemes királyi serviensek közösségéhez tartozzék (in cetu et numero nobilium servientium regalium computentur)

m Azon nobilisek közül, akik úgy érezték, hogy megélhetésük lesz könnyebb, vagy személyi és vagyoni biztonságuk szilárdabb, ha mások pártfogásába helyezik magukat, számosan náluk vagyoni és egyéb szempontból erősebb társaiknál — világi magánföldesuraknál — kerestek menedéket. Ezzel gyakorta megelőzni szándékoztak azt a veszedelmet, amely nem egy védtelen társukat szemük láttára már utolérte: azt, hogy valamely hatalmasság akaratuk ellenére hajtsa őket saját „famíliájába", azaz kíséretébe, illetőleg szolgálatára, amely szolgálat egyébként mindenkor kiterjedt a hadviselés kötelezettségére is. E magánserviensi intézmény

307 kialakulása alighanem már a nemesi libertás megszületésekor elkezdődött. Királyaink aligha nézték jó szemmel e folyamatot, hiszen ők maguk — legalább elméletben — fegyverre szólítható harcosokat vesztettek általa, mindenkori potenciális ellenlábasaik — a „feudális nagyurak" — viszont a mellettük hadakozók számát tudták e lehetőség kihasználásával szaporítani. Igaz, Kálmán törvényeiben esik szó olyan cívisekről, azaz várhoz tartozó olyan közemberekről, akiket ideiglenesen — hadviselés idejére — comes vagy miKNAUZ, 1863. 488^89. KNAUZ, 1864. 376-377. FEJÉR, CD. IX/7. köt. 688-689. Pál püspök elődje meg négy szepezdi nobilisnek már akkor megígérte, hogy bármikor megengedi nekik az egyházi szolgálat elhagyását és visszatérésüket — miután ez nemességükből következik is — az ország többi nemese, vagyis az országos nemesek közé (in numero colonorum nobilium, prout eorum nobilitas exigeret), amikor felvette őket egyháza nemeseinek sorába. BOLLA, 1983. 268. Történetét átfogóan feldolgozta SZEKFŰ, 1922. 85