Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens totta ki azt az oklevelet, amelyben utoljára nevezte a nemesítést egyidejűleg az ország természetes nemesei és királyi serviensei közé történő felvételnek. A királyi hálókötők közül származó Sebestyén fia: Györgyöt emelte ebben in numerum, cetum, collegium et catervam verorum et naturalium regni nostri nobilium et serviencium regalium.

299 Tény, hogy Lajos nobilitáló okleveleiből, bár nem tűnik el végleg, de kezd kimaradozni a serviens kifejezés. Már uralkodása elején két Rakalap-i trencséni várjobbágyot egyszerűen országa nemeseinek,

300 1359-ben két bajkai (Bars m.) személyt: Mártont és fivérét,

301 1363-ban pedig egy zágrábi várjobbágyot, a tiszta nemesség kiváltságával (pure nobilitatis privüegio) látva el,

302 az ország valódi nemeseinek közösségébe (in numerum et cetum nobilium regni nostri), illetőleg (in numerum, collegium et catervam verorum nobilium regni) vett fel. Az állapot-meghatározó serviens regis a 14. század két utolsó évtizedétől és a 15. században már csak ritka kivételként, általában akkor is korábbi oklevelek tartalmi átírásaiban fordul elő. Kiveszése feltehetően a nemesi öntudat erősödésének folyamatával és megszilárdulásával függ össze. Lehetséges, hogy az érintettek magukra nézve lekicsinylőnek kezdték érezni a szolgáló megjelölést, és megnőtt önérzetük ösztönözte őket arra, hogy kerüljék annak alkalmazását. Valószínűsíthető, hogy azután szóhasználatukban fokozatosan hozzájuk igazodtak a hivatalos közegek is. Ennek lett együttes következménye, hogy a serviens regis szókapcsolat, mint a nemesi státus tükrözője, végleg eltűnt a köz- és magánéletből, a nobilis pedig egyeduralkodóvá lépett elő. oklevelére alapozza, amely szerint az új kedvezményezettek összes birtokukat és falvaikat a nemesek előjogának, az ősi nemességgel kitüntetettek jogcímének megfelelően birtokolhatják. Úgy látja ugyanis, hogy ez az engedély a nemesi szabadság új eleme. (A vonatkozó oklevelet Wenzeltől — WENZEL, ÁÚÓ. XII. köt. 619 — idézi.) Valójában semmi újítás sincs ebben: a nemesi föld birtoklásának különleges módja mindig is tartozéka volt a rcobz7/s-szabadságnak. Elég utalni a más összefüggésben már idézett példára: amikor Béla négy komári (Zala m.) ember nemesi földjét 1263-ban elvette, úgy rendelkezett, hogy a helyette adott Byllye nevű várbirtokon nevezettek ugyanolyan nemesi szabadsággal éljenek, mint amilyent eredeti birtokuk felett élveztek (WENZEL, ÁÚÓ. VIII. köt. 64-65). De hivatkozhatunk Lóránd szepesi comes 1274-ben kiadott bizonyságlevelére is. Ebben az ispán arról számol be, hogy azt a kétekényi földet, amelyet Szepesi Domonkos, fiai és fivére korábban a király népeivel közösen bírtak, Kun László parancsára a szepesi hadakozó nemesek szabadságára (ad libertatém Nobilium Exercituantium de Scepus) tette át, és Domonkosoknak nemesi libertásába (libertati Nobilium saepedictorum) adta, hogy ne az uralkodó népeitől megkövetelt, hanem ugyanazon szolgálatot teljesítsék róla, amelyet a szepesi hadakozók a saját földjeik után szoktak (iidem Servitium [...] Regi debeant, quod exercituantes [...] impendere consueuerunt), és ugyanazt a szabadságot élvezzék, mint amazok. WAGNER, 1774-1778.

1. köt. 107. Fügedi más fenti következtetései ugyancsak vagy félreértésen alapulnak, vagy nem támasztják alá őket adatok. Nem tudni például: mire alapozza azt az állítását, hogy a megyésispán vagy helyettese a 13. század derekától a peres eljárásban bírótársakat, „köztük főleg servienseket vett maga mellé", vagy, hogy III. András törvényben fektette le azt az alapelvet: „megyésispán ne merjen négy nobilibus nominatis nélkül bíráskodni". FÜGEDI, 1992. 55., 58-60., 65-67. HO III. köt. 181-182. IVÁNYI, 1939. 256. AOklt VII. köt. 553-554. SMICIKLAS, 1904-1905. XIII. köt. 272-273. 83