Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens De egyáltalán mikor, miért született meg a nobilis szinonimájának szerepét játszó serviens regis kifejezés, továbbá mikor és miért éltek hol az egyikkel, hol a másikkal — vagy párhuzamosan mindkettővel — az adott korok emberei? Az első kérdésre csak hozzávetőleges — vagy egyenesen hipotetikus — felelet adható. A jelek arra vallanak, hogy — mint erről korábban már esett szó — az ősi nemzetségek személyükben szabadnak maradt, az együtt tartott vagy osztály alá került nemzetségi birtokokból is részesülő, esetleg abból valamilyen okból kiszorult /írjeit már Szent István korábban, is a nobilis jelzővel illették. E szó társadalmi minősítést fejezett ki: azon belföldi eredetű liberekve vonatkozott, akiket e meghatározással kívántak a személyi szabadság teljességét nélkülöző elemeitől, meg a külföldről érkező liberektől megkülönböztetni. Bizonyára velük jutott — ám nyilvánvalóan nem előzmények nélkül — az államalapító király olyan — esetleg csak hallgatólagos — egyezségre, hogy személyi és birtokügyeikben az uralkodó nem engedi át az intézkedést másnak, illetőleg csupán az ő nevében és helyett intézkedhet — természetesen a mindenkori érvényes szabályok keretei között — az, akit ezzel meghatározatlan időre vagy esetileg megbízott; ennek fejében viszont a király semmi más szolgáltatást nem vár tőlük, mint azt, hogy személyesen keljenek mellett fegyverre, ha saját országában bárkivel hadakozni kényszerül. Az uralkodók persze igyekeztek megőrizni ilyen jellegű haderejüket. E törekvésből alakult mindenkor érvényesítendő gyakorlattá az a szokás, hogy a nobilis-státusból csakis a király engedélyével lehetett más kondícióba átlépni. (Nem kellett az uralkodó hozzájárulását kérnie a nemesnek akkor, ha olyan egyház •— püspökség vagy érsekség — szolgálatába állni, amelynek privilégiuma a nobilisek befogadhatóságát is biztosította.) Ugyanakkor a társadalom folyamatosan „termelte ki" a különféle okokból (elszaporodás, birtokosztódás stb.) földjükben megszoruló, vagy kisemmizésük, illetőleg porciójuk eladása folytán birtokuk-vesztett nobilis-libereket, akiknek felszínen maradásához a státusváltás kínálta az egyetlen kiutat. De olyanok is rákényszerültek jogállásuk átmeneti vagy végleges feladására, akik nem alaptalanul érezték úgy, hogy hatalmasabb és vagyonosabb nobilistársaik, országos méltóságok betöltői vagy mások — így például gonosztevők — részéről állandó veszély fenyegeti személyükben és javaikban őket, a központi hatalom viszont a távolból nem tud kellő oltalmat nyújtani nekik. Az ilyen — gazdasági vagy más jellegű — kényszer miatt álltak némelyek, mint a már említett Csákiak, uralkodói hozzájárulással és új uruktól védelmet remélve várjobbágyi szolgálatba, még többen, mint a már ugyancsak érintett szelepcsényiek, valamely egyházi hatóság harcos jobbágyai közé.

303 Jellemző, hogy új kondíciójukban is, akár a várszervezethez, akár egyházi intézményhez kötette az őket, főfeladatuk a fegyveres lovasszolgálat maradt. A 13. századtól a vonatkozó oklevelek ezt úgy fejezték ki, hogy az átlépők az adott A fehérvári prépostság — eredet szempontjából osztályozott — nemes jobbágyai között külön csoportot alkottak azok, akik birtokaikkal együtt önként adták magukat az egyház védelme alá. Béla 1269-ben kiadott ezen oklevelét 1. FEJÉR, CD. IV/3. köt. 517-519. 84