Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Pajkossy Gábor: A Polizeihofstelle magyar vonatkozású iratai, a Takáts Sándor gyűjtemény és a történeti kutatás / 49–72. o.

Közlemények 19. századi magyar történelem tárgyköréből, igaz, különösen az újságban megjelent cikkek esetén meglehetősen szűkösen bánva a hivatkozásokkal.

7 A kutatás teljesen szabaddá csak a Monarchia összeomlása után vált, sőt ekkor megnyíltak a Haus-, Hof- und Staatsarchiv rendőrségi és bizalmas kormányzati anyagot őrző, korábban még Takáts Sándor elől is zárva maradt állagai is. Elsőként Tábori Kornél használta ki a lehetőségeket. Az ismert bűnügyi újságíró „a rendőrségi és az udvari, illetve külügyi és állami levéltárnak" addig „nebántsvirág", a kutatás elől elzárt anyagából szemelgetett („jó pár száz aktát" nézett át, elsősorban „kriminalista szemmel"). Könyvének első fejezetét szentelte „a reformkorszak iratainak": itt elsősorban az Informationskomité 1837 tavaszán megszervezett magyar-erdélyi osztálya jegyzőkönyveiből közölt részleteket (Informationsprotokolle, Ungarisch-Siebenbürgischen Sektion), amelyet valamilyen okból a Staatskonferenz vagy a „kamarilla" ülésjegyzőkönyveinek tekintett, természetesen tévesen, ráadásul ezt a tévedést az olvasóban Marczali Henrik előszavának pontatlan fogalmazása is erősíti. A szövegben sűrűn fordulnak elő olyan kifejezések, amelyek — mint „Cseremiszky [ti. Cseremiszky Miklós udvari fogalmazó, „az áruló magyar"] rendkívül sok embert juttatott börtönbe", és (a Szigligeti Pókaiak című tragédiája bemutatóján történt botrány nyomán) „A cenzort kidobták, egész csomó embert becsuktak." — a jólértesültség látszatát keltik, valójában azonban minden alapot nélkülöznek. Mindazonáltal a szerző elérte célját, amennyiben „a kincsekre" irányította az érdeklődést.

8 Tábori tehát nem magukat az aktákat, hanem az azok alapján hetente kétszer összeállított és néhány példányban litografált információs jelentéseket tekintette át — mint ismeretes, e sorozat egyik példánya az 1926. évi badeni egyezmény értelmében az Országos Levéltárba került át, előbb a Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok között őrizték, majd a magyar kancelláriai levéltáron belül kapott helyet.

9 A céhbeli történészek figyelmét természetesen az akták sem kerülték el, amint erről a Fontes-sorozat első reformkori tárgyú kiadványai, az Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez című alsorozat Szekfű Gyula és Miskolczy Gyula által összeállított kötetei, Ferenczi Zoltán és Viszota Gyula Széchenyi és Kossuth vitájára vonatkozó forráskiadványai, illetve az azokban található hivatkozások tanúskodnak.

10 A 7 Wertheimer a Pester Ltoydban 1899 és 1927 között legalább egy tucat cikket publikált (az első: WERTHEIMER, 1899). Legjelentősebb tanulmánya pedig a Budapesti Szemlében látott napvilágot: WERTHEIMER, 1908. Lábán kilenc ismert publikációja közül a legjelentősebbek: LÁBÁN, 1914/a; LÁBÁN, 1914/b; LÁBÁN, 1918; LÁBÁN, 1922. (A legutolsó tanulmányban ígért könyv nem jelent meg.) 8 TÁBORI, 1921. 14-16., 3. (Marczali előszava), 16., 47. 9 A Magyar Kancellária csak 1845-től képviseltette magát a bizottságban, levéltárában az iratátadást megelőzően e jegyzőkönyveknek csak egy része (1837-1841, hiányokkal, 1843) volt feltalálható. WELLMANN, 1951. 70. io SZEKFŰ, 1926; MISKOLCZY, 1927; SZÉCHENYI, 1925. 655-668.; VISZOTA, 1930. II. köt. 1030-1043. Megjegyzendő: mint ahogy erre Szekfű is utalt (pl.: SZEKFŰ, 1926. 187.1. jegyz.) és ennek megfelelően hivatkozott is (pl. 187. 4. jegyz.), a Polizeihofstelle regisztratúrájában az ügyiratokat 1817-től fogva alapszámrendszer szerint őrizték — ennek figyelembevételével a megadott jelzetek (vagy 52