Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - IRODALOM - Molnár Antal: Alexandar Fotić: Sveta Gora i Hilandar u Osmanskom carstvu (XV–XVII vek). Beograd, 2000 / 230–235. o.

Irodalom nem emeltek muszlim szentélyt a hegyen, és nem vittek magukkal nőket és gyerekeket. Az athoszi kolostorok kiváltságai nagyrészt megegyeztek a többi ortodox kolostor előjogaival az Oszmán Birodalomban. Mindenekelőtt Athosz egy összegben, átalányban fizette az adóját, és (legalábbis kezdetben) mentesült a rendkívüli terhek alól. A 17. században viszont az adók folyamatosan növekedtek, az átalány összegéhez számos új fizetési kötelezettség járult, két évszázad alatt az adók összege 25-szörösére növekedett. Az általános gazdasági nehézségek miatt a kolostorok sokszor nem tudták a rájuk eső részt megfizetni a közös adóösszegbe, ilyenkor a vitáikat az oszmán hatóságok elé vitték, ami ugyancsak erősen aláásta a Szent Hegy privilégiumait. Az athoszi szerzetesek a legfontosabb kiváltságnak a föld birtoklásának jogát tartották, amely azonban nem teljes jogú tulajdont jelentett, hanem a szerzetesek — akárcsak a parasztok — rajaként élvezhették birtokuk jövedelmét, még ha bizonyos privilégiumokkal rendelkeztek is. A birtokokat a kolostor szerzeteseinek közössége együtt bírta, ez az alapelv tette lehetővé, hogy a metochionok a kolostorok folyamatos tulajdonában maradjanak. Ennek a kiváltságnak a megőrzése érdekében a szerzetesi közösségek mindig teljes egyetértésben léptek fel, ami bizonyítja, hogy Athosz fennmaradásának zálogát látták benne. A Szent Hegy bizonyos tekintetben szélesebb kiváltságokkal rendelkezett a többi balkáni keresztény kolostornál. így például használhattak harangokat, saját védelmük érdekében tarthattak fegyvereket, sőt ágyúkat is; az adománygyűjtő körútjaikon utazhattak lovon vagy öszvéren. Az igazi különbséget azonban nem ezek a külsődleges engedmények jelentették: Athosz volt az Oszmán Birodalom egyetlen egyházi közössége, amely önálló, pontosan körülhatárolt területtel rendelkezett. Ez a sajátos autonómia alapvetően a földrajzi helyzet függvénye volt: az elzárt, nehezen megközelíthető terület nyilván ebben a jogi konstrukcióban volt a leginkább adminisztrálható és jövedelmi szempontból kiaknázható az oszmánok számára. A másik fontos és az újabb szakirodalomban folyamatosan hangsúlyozott tény: az oszmánok az iszlám vallásjog előírásait meglehetősen szabadon értelmezve számos esetben nem gördítettek akadályt az egyházi épületek (templomok, kolostorok) megnagyobbítása, sőt előzmények nélküli felépítése elé sem. A Hilandar is folyamatosan épült a török korban, mai formáját nagyjából a 1617. század fordulóján nyerte el. A többi balkáni kolostorhoz hasonlóan az athoszi szerzetesek is sokat szenvedtek a birodalomban általános banditizmus, a katonaság és a helyi hivatalnokok zaklatásai, valamint — különösen háborús időkben — a keresztény papok iránti általános török gyanakvás és gyűlölet miatt, amit a nagyszámú szultáni védőlevél is tanúsít. A legsúlyosabb válságot (akárcsak az Oszmán Birodalom egész keresztény egyházi intézményrendszere számára) a kolostorok és a templomok elkobzása jelentette 1568-1569-ben. Az épületek és birtokok visszaváltása hosszú évekre, sőt évtizedekre súlyos adósságba kényszeríttette a keresztény közösségeket, a nehézségeken a Hilandar kolostor az elsők között lett úrrá. 233