Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Oross András: Dokumentumok a kanizsai vár 1702–1703. évi lerombolásának történetéhez / 137–187. o.

Források teleinek hatására azonban megváltozott a terv, a szárazföldi helyett a vízi utat választotta az Udvari Haditanács. Egyrészt költségkímélőbbnek tűnt a megoldás, hogy a Murán, majd a Dráván leúsztatva juttassák el az ágyúkat Eszékre, másrészt itt a Határőrvidékhez való közelség miatt könnyebben tudták hasznosítani őket a továbbiakban. Paul Wibmer provizor feladata volt az anyagiak biztosításán túl a szerszámok és a szükséges szállítóeszközök (így az ágyúszállító hajók, amiket a stájerországi Radkersburgból hozatott) előteremtése. A várrombolási rendelet utasításai ellenére Wibmer eleinte nem volt hajlandó erre pénzeszközöket biztosítani (5., 8., 9. sz.). Miután májusban külön felszólították, hogy ebben a munkafolyamatban vegyen részt, feladatát a nyár és az ősz folyamán megoldotta, a télen pedig megindulhatott a szállítás. A kanizsai ágyúk közül 12t a helyőrséggel együtt a Határőrvidék egyik várába, Kosztajnicába vezényeltek, a többit Eszékre szállították. A vízi szállítás hátránya volt azonban, hogy a túlterhelt hajók a Dráván veszélynek voltak kitéve, sőt 1702 decemberében kettő dereglye el is süllyedt.

23 A rombolás irányítására Werner Arnold von Steinhausen bécsi hadmérnököt jelölték ki. Ő kevesellte a szolgálataiért felajánlott két forintos napidíjat, ezért nem volt hajlandó részt venni a rombolásban.

24 Valószínűleg szakértelmének elmaradása is közre játszott abban, hogy a rombolási munkálatok mintegy másfél éven keresztül elhúzódtak. Helyette sok esetben a kanizsai tüzérparancsnok, Michael Gressing intézkedett. Az ő, illetve tüzérei bérének kifizetését egyébként szintén a Budai Kamarai Adminisztráció kanizsai provizorának kellett állni. Amikor a helyőrség feloszlatásával és a tüzérség elszállításával megszűnt kanizsai alkalmazásuk, az Udvari Haditanács úgy döntött, hogy Árvára és Likavára helyezi át őket, 1702. évi illetményeik kifizetése mellett (35-36. sz. forrás). A törvények értelmében ingyenmunkára kirendelt dunántúli vármegyék jobbágyai, küldöttei valójában csak tiltakozásukat fejezhették ki. Míg a közelben lévő Vas, Zala, Somogy vármegyék 1702 nyarán felvették a munkát, addig a távolabb fekvő Győr, Veszprém, Tolna, Baranya, Fejér munkásai vagy egyáltalán nem, vagy csak késve érkeztek meg. Nehézségeiket jól érzékelteti, hogy júniusban kétszer is gyűlést hívtak össze a sáncok elbontása, a föld elhordása tárgyában (19., 20. sz.). 1702-ben szinte az egész Dunántúl dolgozott valamelyik vár lebontásán, hiszen többségüket Kanizsa mellett Székesfehérvárhoz, Veszprémhez, Tatához is kirendelték. A fent bemutatott vázlatból és a forrásokból is látható, hogy a várrombolások végrehajtásában a katonai parancsnokok mellett a kamaráknak, illetve a kamarai alkalmazottaknak volt a legnagyobb szerepük. Az Udvari Kamara közvetlen alárendeltségébe tartozó Budai Kamarai Adminisztráció és hivatalnokai is jelentősen támogatták Kanizsa lerombolásának végrehajtását, hiszen érdekük volt, hogy ezentúl az itt állomásozó katonaság szükségleteire, a vár fenntartására ne kelljen több pénzt fordítani. 23 ÖStA KA. HKR Prot. Exp. Bd. 418.1703. Jan. fol. 6r-6v. 24 ÖStA FHKA HKA HFU. RN 420.1702. Márz. fol. 771-777. 144