Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Oross András: Dokumentumok a kanizsai vár 1702–1703. évi lerombolásának történetéhez / 137–187. o.

Források a várban és a városban,

19 addig 1699 júliusában ugyanezen szerv egyik ülésén megfogalmazták, hogy Kanizsa erődítésére nincs semmilyek ok, mert az sem átkelő, sem végvár többé, sőt az egészségtelen levegő miatt nem lehet ott élni, csak rablók tudják ide magukat befészkelni.

20 Látható, hogy több szerv, illetve személy véleménye csengett össze Kanizsa kérdésében, és a későbbi korok szemlélője úgy érezheti, hogy a központi döntéshozó szervek a megfelelő politikai és katonai szituációra vártak, hogy a vár lerombolását végrehajthassák. A karlócai béke megkötését követő viszonylag békésebb időszak eredményezte, hogy 1699-ben egyelőre érintőlegesen, majd 1702ben már konkrétan hoztak döntést a magyarországi várakról. Ebben közrejátszott a hadügyi forradalom nyomán a várak funkciójának megváltozása, háttérbe szorulása, a Határőrvidéken új erőd-, illetve várvédelmi rendszer kiépítése és ezzel összefüggésben a magyarországi hadszervezet és társadalom szétválasztásának igénye. így nem csoda, ha az állandó pénzügyi nehézségekkel küzdő bécsi udvar végül a már 1690-ben is hangsúlyozott Universal Systema mellett tette le voksát, azaz több erősség további fenntartását elutasította, miközben döntött a stratégiailag fontos helyek további kiépítése és német katonasággal való megerősítése mellett. Az 1702. évi várrombolási rendelet a lerombolásra ítélt várakat hat csoportra osztotta. Az elsőbe Sárospatak, Szendrő, Szepesvár, a másodikba Simontornya, Eger, Palota és Székesfehérvár, a harmadikba Nyitra és Léva, a negyedikbe Tata, Pápa, Veszprém, az ötödikbe Kanizsa, Körmend, Zalavár, valamint a korábban a Kanizsa elleni védelmi rendszer részét képező, Balatonhoz közel fekvő kisebb várak, a hatodikba Kaposvár és Dombóvár került. A csoportbeosztás követte a volt főkapitányságok területi beosztását, egyúttal a végrehajtás oroszlánrészét a katonai parancsnokok mellett a visszafoglalt Magyarország legfontosabb politikai-közigazgatási szerveire, a kamarákra bízta. A részletes intézkedések ellenére az 1702. évi tervezet korántsem valósult meg teljes egészében, azaz a név szerint számba vett 17 várból négyet romboltak le teljesen (Kanizsa, Zalavár, Kaposvár, Dombóvár); kettőnek külső várát tüntették el (Sárospatak, Eger); öt vár esetében tudjuk, hogy folytak ott valamiféle munkálatok, de források hiányában egyelőre pontosan nem állapítható meg, hogy milyen mértékűek (Palota, Székesfehérvár, Tata, Pápa, Veszprém); míg hat vár esetében nem indultak meg ténylegesen a rombolási munkák (Szendrő, Szepes, Simontornya, Nyitra, Léva, Körmend). Tény tehát, hogy 1702 folyamán a tervezett rombolásoknak mindössze negyede valósult meg teljes egészében.

21 Kanizsa várának lerombolása esetében a fő motívum, hogy egy funkciótlanná minősített vár felszámolása mekkora anyagi áldozatokkal járt. Látni fogjuk, hogy az eseményekre a vár katonai parancsnoka, a kamarai alkal19 SZITA-SEEWANN, 1999.148. 20 ÖStA FHKA HKA HFU. RN 400.1699. Aug. fol. 179-188. 21 A várrombolási rendelet részletes ismertetését L: OROSS, 2005/a; a várrombolási rendelet megvalósulására L: OROSS, 2005/b; OROSS, 2006. 142