Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció / 55–122. o.

Közlemények Gyáripar fejlesztésére a Székelyföld az ottani viszonyoknál fogva, amint ez a javaslatban kifejezésre jut, nem alkalmas. Általánosságban ez talán igaz lehet, de azért méltóztassék megengedni, hogy mint gyakorlati ember, aki tapasztalatokra hivatkozhatom, ennek a felfogásnak mégis ellentmondjak. A székely jó és ügyes munkás, a gyáriparban jól megállja a helyét. Hogy mindeddig nem alkalmaznak a gyárakban székelyeket, annak egyszerűen az az oka, hogy gyáraink nincsenek, ami ismét abban leli magyarázatát, hogy a Székelyföld a nagyvilágtól egészen el van zárva. Méltóztassék csak megnézni Erdélyt, dacára, hogy Románia felé nem szabad a kivitel, a nagy vasútvonalak mentén mindenütt meglehető nagy gyáripar keletkezett. Kolozsvárt, Tordán, Nagyenyeden, ... (Szterényi József államtitkár: Ott nincs gyár, csak a fegyház dolgozik.). Helyes, hát folytassuk, Segesvár, ... (Szterényi József államtitkár: Szászság!) Majd rátérek arra is. Ott van azután Brassó, nagy ipari város, Marosvásárhely, ahol szintén szép gyáripar fejlődött. Ahol pedig gyárak vannak, ott a székelység igen jól használható, és ha ez a munkálat azt mondja a marosvásárhelyi cukorgyárról, hogy répaművelésre nem kapott elegendő munkást, akkor nézetem szerint ez nem a munkásokon múlt, hanem valószínűleg egészen más valamin. Én tehát abban a nézetben vagyok, hogy ha majd a Székelyföld kellő vasúthálózattal el lesz látva, akkor annak mentén feltétlenül gyáripar fog keletkezni, mégpedig azért, mert minden előfeltétel megvan ott, megvan a vízi erő, feles mennyiségben, körülbelül 400 000 lóerő az, amennyit az Oltón és a Maroson fel lehetne használni, de ha ennek csak a felét vesszük, már az is óriási mennyiségű olcsó hajtóerőt tesz ki. Azután van még egy dolog, és ez az, hogy Erdélyben Petrozsényen kívül vannak ugyan széntelepek, de azok barnaszenet termelnek. A barnaszén nagy fuvart nem bír el, mert hőmennyisége igen kicsiny, azt kellene tehát tenni, hogy ezen kőszéntelepek közelében kellene gyárakat felállítani. Ezek volnának azok, amelyeket a gyáriparra vonatkozólag elmondani szükségesnek tartottam. A kézműiparra nézve helyeslem, hogy azt fejleszteni kell. Valaki megjegyezte, hogy hiába termelnek Erdélyben akármit, nem talál piacra. Tehát, hogy azokat a terményeket értékesíteni tudjuk, istápoljuk a kereskedelmet. Én nagy sajnálatomra azt látom, hogy ebben a munkálatban a kereskedelemről egy szó sincsen, pedig hiába minden, ahol nincsen kereskedelem, ott lehet javakat termelni, de javakat értékesíteni sehogysem. Szükséges tehát végre-valahára, hogy magát a kereskedelmet is istápoljuk a Székelyföldön. A földmívelésügyi minisztériumban egy ankét alkalmával — a komló termelésről volt szó — volt alkalmam kifejteni ezt a kérdést. Nálunk Erdélyben kitűnő komló terem. Azt tavalyelőttig értékesíteni egyáltalában nem lehetett, vagy ha igen, csak nyomott árakon, úgy, hogy a csehországi komlóhoz képest félárakat kaptunk. Akkor azt mondottam, kell komlókereskedelmet teremteni, mert hiszen szép az, ha szövetkezeteket alapítunk Segesváron, Dél-Magyarországon stb. a komló értékesítésére, de a szövetkezetnek nem tulajdonsága a mozgékonyság, amely nélkül árut értékesíteni nem lehet. Itt jegyzem meg, hogy legalább nálunk, Erdélyben, a kereskedelemnek legalacsonyabb fokát, amely talán nem is kereskedelem, az utolsó időben gyökereiben támadják meg a fogyasztószövetkezetek. Nem tartozik ide, csak mellékesen jegyzem meg, mert ez elég baj; hiszen ebből a fából fejlődik a kereskedelem, és nem fejlődhetik akkor, ha annak gyökereit megrongáljuk. A vasúti kérdést illetőleg méltóztassék szintén néhányt szót megengedni. Ti. Tauszig B. Hugó kamarai elnök úr azt az eszmét vetette fel, hogy vasutat kellene vezetni Apahida, Marosvásárhely és Héjjasfalva közt. Ez nemcsak azért volna fontos, mert Budapestet közelebb hozná a Székelyföldhöz, hanem azért is, mert keresztezne egy vonalat, 112