Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció / 55–122. o.

Balaton Petra-Reísz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció a mezőségi vonalat, és az egész Mezőséget odacsatolná Marosvásárhelyhez, továbbá hozzánk csatolná azokat az elvesztett vidékeket, amelyeket a kisküküllői vasút Balázsfalvának adott. Ezek olyan fontos momentumok, amelyek feltétlenül kell hogy mérvadók legyenek a vasúti politikánknál. Igen fontos az a kérdés is, hogy a folyók szabályoztassanak. Ilyen elsősorban az Olt. (Sándor János: Székelyföldön nincs hajózható folyó!) Ha lehetne a Marost csak Vásárhelyig hajózhatóvá tenni, az is jelentékeny mértékben elősegítené forgalmunkat. Koós dr. miniszteri titkár úr szíves volt bizonyos kérdéseket felvetni. Azok abban a formában, ahogy azokat felvetni méltóztatott, talán némileg utópiák. Ti. azt mondja, hogy ezeket az ipari telepeket az állam olyanformán segélyezze, hogy részvényeket vásároljon stb. Mi, kereskedők, sajnálattal tapasztaltuk, hogy az állam már amúgy is túlszárnyal bennünket, vannak vasgyárai, dohánygyárai, már most még építsen fagyárakat és vegye kezébe az egész gyárüzemet, mi lesz akkor? Adófizetőknek is kell lenniök, azok nélkül az állam nem existálhat! Ami a hitelviszonyokat illeti, igaza van Koós dr.nak, amikor azt mondja, hogy az erdélyi takarékpénztárakban nagy tőkék vannak lekötve. Tökéletesen áll. És amely percben a hitelviszonyok megjavulnak, abban a percben megszűnik azoknak az apró pénzintézeteknek a létjogosultsága, amelyek 12 és nem tudom hány percentet szednek a pénzük után, és a betétek után 5-6%-ot fizetnek. Ha nem szedhetnek ilyen óriási kamatot, nem is adhatnak ilyen magas hozadékot, hanem adnak majd csak 4%-ot vagy még kevesebbet, és akkor azután azok a tőkepénzesek kétszer is meg fogják gondolni, hogy takarékpénztárba tegyék-e a pénzüket vagy vállalatokba fektessék. Én azt hiszem, hogy ezek a dolgok tökéletesen meg fognak változni abban a percben, mihelyt Erdély közlekedési viszonyai a szükséges javulási fokot elérik. László Gyula, a marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara másodtitkára: Kegyelmes uram, mélyen tisztelt értekezlet! Én a mai tárgyalás sorrendjén csak egy bizonyos kérdéshez, az ipari kiképzés kérdéséhez óhajtanék hozzászólni. 1887-ben értesítette a magyar kormány a kereskedelmi és iparkamaránkat, hogy a székely gyermekeknek azon feleslegét, amelyet az állami gépgyárakban nem lehet elhelyezni, helyezze el magániparosokhoz abból a célból, hogy [a] székelység ne menjen ki Romániába, hanem maradjon itt. A kamara akkor az egész országra kitérjedőleg mozgalmat indított meg, nemcsak a Királyhágón inneni iparosokat, hanem az erdélyi iparosokat is felhívta, hogy székely tanoncokat fogadjanak el; de az erdélyrészi iparosok, mivel tanoncszükségben nem voltak, nem reflektáltak e kínálatra, tehát a kamarának alföldi városokba kellett vinnie a fiúk nagy tömegét, ahol akkor nagy örömmel és szívesen fogadták. De a kamara már akkor is bizonyos cél szem előtt tartásával helyezte el az alföldi városokban az ifjakat; éspedig tudván, hogy bizonyos iparágakban nem bír kellő jártassággal a székelység, nevezetesen a kovácsiparban, a kádáriparban, a kerékgyártóságban, a szabóiparban, az Alföldre, Szegedre, Dorozsmára, Kecskemétre, Makóra küldötte ezeket, ahol e mesterségek nagyon szépen ki vannak fejlődve; a magyar szabóknak valókat is olyan városokba helyezte el, ahol majd kitanulhassák ezt a mesterséget, hogy azután a falujukban őrzött népipart is fejlesszék. Azonban mi, mondhatnám, akaratlanul is egy nagy nemzeti célnak szolgáltunk a Királyhágón inneni elhelyezésekkel eszközül; ti. szolgáltunk azzal, hogy az Alföld közönségének úgyszólván felfedeztük a Székelyföldet. Annak előtte ugyanis hírlapi cikkek, könyvek jelentek meg, ismertetve a székely viszonyokat, a székely nyomorúságot, de arról bizony maga az ország nagyközönsége keveset tudott. Mikor azonban ezek a székely gyermekek tömegesen megjelentek az alföldi városokban, ezek a közönség széles 113