Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Az „ismeretlen” Széchényi Ferenc „ismert” munkálata a Habsburg birodalom hungarizálásáról / 13–53. o.

Miskolczy Ambrus: Az „ismeretlen" Széchényi Ferenc „ismert" munkálata Vajon Széchenyi István, ahogy apjáról vallott, félrevezette utókorát? Történetírásunkban évtizedeken keresztül folyt a vita — több-kevesebb hévvel, olykor hallgatólagosan, olykor némi nyíltsággal —, hogy van-e folytonosság az 1790-es és az 1830-as évek reformtörekvései között? Miként minősítsük a kettő közé eső időszakot?

49 Ezt a vitát maga Széchenyi István indította, amikor a Kelet népével megtámadta Kossuthot. Kossuth pedig folytatta, amikor Széchenyi jelentőségét magyarázta. Később, 1883-ban pedig egyértelműen leszögezte: „1848 [...] már 1790-ben fogamzott/'

50 Továbbá: „Történetírásunk legérdekesebb, egyszersmind legtanulságosabb feladatai közé számítom nyomról nyomra követni mindkét irányban azon eszmék szülemlésének kínos vajúdásait s konkrét tervekké fejlődésük fázisait, melyeknek igéje 48-ban megtestesült. De e nyomkutatás csak akkor teendí a történetiratot az élet mesterévé, ha a történelmi bölcselet művelésével köttetik össze, melynek feladata nem személyekkel bíbelődni, hanem világosságba helyezni a történelmi kényszerűség törvényét..."

51 Historiográfiai tapasztalataink szerint azonban jobb, ha a „bölcseletet" megelőzi a „nyomkövetés": a forrásfeltárás. A források tanúsága szerint a korszak megítélésében Kossuthnak volt igaza. Széchényi Ferenc tevékenysége is mellette szói. De ez nem ok, hogy kortársak vitájában utólag úgy ítélkezzünk, mint Kemény Zsigmond tette, az őskereső politikus szenvedélyével. Annál inkább meg kell fogadnunk a nagy lélekbúvár intését: „Meglepő, hogy sok nagy férfiú szereti énjét, mint a gyermek a bábot, különböző jelmezekbe öltöztetni, s pedig korántsem csak ravaszságból, sőt igen gyakran kedélyének titkos nyugtalansága miatt."

52 Freud óta tudjuk, hogy ez a titkos nyugtalanság a tudatalatti világ milyen mély rétegeiből fakad. Schaffer Károly szerint viszont Széchenyi István esetében „mindenkor az eszme volt döntő lelki megnyilvánulásaiban, szinte áldozata volt túl élénk és rohamos eszme társításainak, fantáziájának." Tehát „nem annyira hangulatainak volt rabja, hanem sokkal inkább eszméinek, fantáziájának labdája".

5

'

5 Apjától „került beléje idegesség és lelki túlérzékenység". Egyfajta bizonyíték erre az, hogy az apán „utolsó kilenc évében a vallásos rajongás tünetei mutatkoztak".

54 Mint láttuk, nem egészen így történt. Zichy Antal — miután összehasonlította Széchényi és Szent István intelmeit — mintha jobban látta volna: „Az öreg Széchenyi Ferenc biztos előérzetével bírhatott annak, hogy lesz, ki a zászlót, mely az ő kezéből kiesett, újra megragadja, s előbbre viszi. Ha igaz, mit róla István fia egy gyönyörű lapján följegyezve találunk, hogy öreg napjaiban búskomorságba merülve hazája süllyedt állapotán s kétes jövőjén töprenkedett, bizonnyal voltak derült és szép pillanatai/'

55 49 MISKOLCZY, 2005.160-212. 50 Kossuth Lajos ir., 1904.100. 51 Kossuth Lajos ir., 1904.101. 52 KEMÉNY, 1870. 285. 53 SCHAFFER, 1938.50. 54 SCHAFFER, 1938. 40. 55 ZICHY, 1888.16. 25