Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Majtényi György–Mikó Zsuzsanna–Szabó Csaba: Az átmeneti levéltár. Lehetőség, amely Magyarországon is majdnem mindenkinek kedvező volna / 3–12. o.

Közlemények tes koncepció ismertetésére, azt amúgy is fenntartói, kormányzati érdeklődésre, a valós igényekhez alkalmazkodva, széles körű hatástanulmánnyal alátámasztva kell majd részleteiben kidolgozni. Jelen írásban a problémafelvetésen túl a jelentősebb nyugat-európai példákat ismertetjük véleményünk alátámasztására. Magyarországon a rendszerváltozást követően szinte azonnal alakultak olyan magántársaságok, amelyek fő tevékenységi köre gazdasági vállalatok, állami és önkormányzati szervek köziratainak őrzése, kezelése volt, illetőleg azokból adatokat szolgáltattak az irat keletkéz te tője vagy egyéb ügyfelek részére (például munkaviszony-igazolásokat). A Cégbíróság adatbázisa szerint Magyarországon az utóbbi években összesen 220, ebből Budapesten 105 cég foglalkozott főtevékenységként „könyvtári, levéltári munkákkal". Ugyanakkor 3246, ebből a fővárosban 1699 tevékenységi körében szerepelt a „könyvtári, levéltári szolgáltatás". Az állami és (magán)vállalati iratok őrzéséért, kezeléséért szerződéses keretek között milliókat fizetnek ki a megbízók. Ha ezt egy tőkeerős magánvállalat teszi, abban nincsen semmi kivetnivaló, de ha egy korábban állami tulajdonban lévő, majd később felszámolt, illetve végelszámolt vállalat iratait a felszámoló az állami vagyon rovására bérbe adja, akkor az már elgondolkodtató. Akárcsak abban az esetben, amikor egy állami szerv bérirattároztatja és kezelteti köziratait az állam (adófizetők) pénzén. Felmerül a kérdés, hogy a bérirattározásnál nincsen-e az állam szempontjából olcsóbb, az iratok szakszerű megőrzése szempontjából pedig biztonságosabb megoldás? Létezik ilyen lehetőség. Európa nyugati felében az '50-es évek óta közmegelégedésre működnek a nemzeti levéltárak keretein belül az úgynevezett átmeneti levéltárak. Ezek olyan szolgáltatást nyújtanak, amely az iratok keletkeztetőjének éppúgy megfelel, mint az állami (országos) levéltárnak, ahol az iratok maradandó értékűnek minősített részét idővel véglegesen elhelyezik. Tulajdonképpen úgy is fel lehet fogni az átmeneti levéltárat, mint egy központi irattárat, ahonnan csak szükség esetén kell a lezárt aktákat az ügymenet számára ismételten kikérni. Az iratok őrzésénél az irat keletkeztetőjének rendelkezéseit és a hatályos levéltári jogszabályokat kell betartani, amelyre garanciát nyújt az is, hogy szakalkalmazottak foglalkoznak az iratokkal. Csak egy — közbevetőleges — megjegyzés, hogy Magyarországon a vállalkozók által fenntartott bérirattárakban előfordul, hogy a nem hozzáértő személyzet (néha érettségivel sem rendelkező segédmunkások) kezelik az iratokat. A jövőben a Magyar Országos Levéltár, illetve az önkormányzati levéltárak mellett létrehozott átmeneti levéltárakban a levéltárosok ismeretei, tapasztalata révén a szakértelem garantált lenne. Lehetőség kínálkozna arra is, hogy megfelelően képzett, a Nemzetbiztonsági Hivatal által biztonsági szempontból ellenőrzött szakemberek e levéltárakban felelősségteljesen, elkülönítve kezeljék a minősített iratokat, ami napjainkban számos minisztériumnak és hivatalnak okoz komoly problémát. Az átmeneti levéltárak megítélése Nyugat-Európában egyértelműen pozitív. A kormányzat számára jelentős pénzmegtakarítást is eredményezett az ilyen típusú levéltárak kialakítása. Csökkentek az irattárak fenntartási költségei. A minisztériumok, legfőbb állami hivatalok általában a belvárosokban találhatók, 4