Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Ress Imre: Digitális forráskiadás vagy elektronikus mutatózás? A kora újkortól az államszocializmus végéig keletkezett tömeges forrásanyag közzétételének magyar gyakorlata / 13–31. o.

Ress Imre: Digitális forráskiadás vagy elektronikus mutatózás? dozók csak fontos segédeszközei a forráskiadást végző történész munkájának. Egyértelműen leszögezték, hogy a modern adathordozók csak kiegészítik, de nem szorítják ki és nem szüntetik meg a hagyományos könyvformában és hagyományos tudományos apparátussal megjelenő forráskiadványokat. A hagyományos forráskiadás kiegészítő eszközeként azonban elismerték az elektronikus forráskiadvány létjogosultságát, ami azt jelenti, hogy szükségesnek tartották a könyv formában hagyományos apparátussal megjelenő forráskiadvány bizonyos idő elteltével digitális formában való közzétételét is. Ennek legfontosabb indoka az volt, hogy a digitalizált formában közzétett forrásszöveg biztosítja a kutató, a felhasználó számára a benne való individuális, gyors és pontos keresés lehetőségét. Ennek már ki is alakult az intézményes gyakorlata a Bundesarchivban, amely a könyvformában való megjelenéstől számított 18 hónap elteltével az interneten közzéteszi a Die Kabinettsprotokolle der Bundesregierung (A szövetségi kormányülés jegyzőkönyvei) című forráskiadvány éppen aktuális kötetét. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy ebben az esetben korántsem a nyomtatott szöveg beszkennelt állóképe kerül a világhálóra, hanem keresésre alkalmas szövegbevitelről van szó.

12 A kétféle adathordozón párhuzamosan megjelenő forráskiadás azonban láthatólag nem válik általánossá az újkori tömeges forrásanyag közzététele terén. A Római Német Történeti Intézet például Cesare Orsenigo németországi apostoli nuncius 1930-1939. évi jelentéseit tartalmazó forráskiadványát — a tudományos forrásközlés teljes hagyományos apparátusával ellátva — már csak elektronikus formában jelenteti meg.

13 A hagyományos forráskiadvány elektronikus formában való közzétételét a német történettudományban többen korántsem tekintik olyan megoldásnak, amely teljes mértékben kihasználná a digitalizálás nyújtotta technikai lehetőségeket egy-egy forráscsoporttal kapcsolatos vagy valamely történeti problémára vonatkozó történeti források összességének hozzáférhetővé tételére, megjelentetésére. Főként a kölni egyetem Fundus című elektronikus folyóirata körül tömörülnek azok a történészek, akik a technika gyors fejlődése nyújtotta lehetőségek folytán éppen a tömeges iratanyag közzététele kapcsán tartják szükségesnek a forráskiadvány struktúrájának teljes átalakítását és megújítását.

14 Ezt a szemléleti váltást az jelzi, hogy a német szakirodalomban a forráskiadvány elkészítésének módszere szerint ma már határozottan megkülönböztetik egymástól az elektronikus és a digitális forráskiadványt. Az elektronikus forráskiadvány a hagyományos forrásközlési apparátussal ellátott, könyv formában megjelent forráspublikáció utólagosan digitalizált, keresésre alkalmas szövegváltozatát jelenti. A digitális forráskiadvány hívei és művelői viszont már egyáltalán nem irányoznak elő nyomtatott változatot. Ebben az esetben a forrásközlés tematikai 12 Kabinettsprotokolle. 13 Az Intézet kidolgozta az újkotri források digitális közreadásának alapvető technikai és közlési követelényeit is. DHI-Roma. 14 Fundus, különösen Heft 2., Quellén und Quelleneditionen im neuen Medienzeitalter, 2002, illetve Heft 5., Digitale Bausteine für die geisteswissenschaftliche Forschung, 2005. 19