Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - IRODALOM - Katona Csaba: Majtényi György: A tudomány lajtorjája. „Társadalmi mobilitás” és „új értelmiség” Magyarországon a II. világháború után. Budapest, 2005 / 158–162. o.

Irodalom kig. Ez ott speciális levéltárnak számít. A hazai gyakorlattól ez alapvetően idegen. A krasznogorszki nagy kutatóforgalom azonban igazolja létének jogosságát, ami józan ésszel nem is vitatható: bármely formában fennmaradt információt a múlt „tanújának", értékes adatok hordozójának kell tekinteni.) A kötetet a tartalomhoz illően ötletes, de nem hivalkodó borító fedi, kellemes színösszhatásával irányítva magára a potenciális olvasó figyelmét. A technikai dolgoknál maradva: talán csak az hat kissé furcsának, hogy a társkiadó Magyar Országos Levéltár neve nem látható a címlapon, mint ahogy az intézmény lógója sem a címnegyedben. Néhány apró hiba óhatatlanul is „színezi" a kötetet: boszszantó, hogy a sűrűn hivatkozott kiváló német történész, Alf Lüdtke neve az első jegyzetben ekként fordul elő: Lüdke (14.) Talán az is szerencsésebb lett volna, ha az egyes fejezetek „borítólapjain" található — egyébként mottóként rendkívül találó — idézetek alján nem szerepel lábjegyzet, végül pedig az egységesség jegyében a magam részéről akkor is használtam volna a rövidített hivatkozásoknál évszámot a szerzők neve mögött, ha „csak" egyetlen munka szerepel tőlük a bibliográfiában. Nem egészen ide tartozik, de az évszám nélküli hivatkozás egy ízben már-már komikumba hajlik: két, egymás alatti jegyzetnél csupán ez olvasható: Fülemile, illetve Sárkány (138.). Összességében kiválóan tagolt, jól felépített, érezhetően nem ötletszerűen megalkotott, hanem többéves munka eredményeként kiérlelt, a forrásokat megfelelő történészi rutinnal kezelő, határozott és friss, egyéni hangvételű, de nem magányos utakon, hanem jól kitaposott ösvényen járó, gondolatébresztő írást tart kezében az olvasó, amely markáns jegyeket hordozó iskolában pallérozódott történész munkája. Közhelyeket rombol, új utakat keres és mutat, kérdéseket zár le, de elsősorban — ez pedig meglátásom szerint minden történészi munka legfőbb erénye — vitára késztet, továbbgondolásra sarkall még ott is, ahol talán a kelleténél egy picivel erősebb hangsúllyal érezteti, hogy rálelt a válaszokra. A kötetet jó szívvel ajánlom minden, a 20. századi történelem iránt érdeklődő olvasónak, magát „megszólítottnak" érző történésznek és másoknak egyaránt. Olvasása mindenképp tanulságos szellemi kalandozás, egyebek mellett azért is, amit a Szerző is fontosnak tart lezárásképp hangsúlyozni: „A kortárs egyének egyedi történetei, saját tapasztalati világuk elemzése nem pusztán a történeti megismerés korlátait érzékelteti, hanem kitágítja az értelmezés kereteit is. S a sokfajta élettapasztalat rekonstruálása mindenkor kiindulópontja lehet a korábbi értelmezések felülvizsgálatának." (219.) 162