Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - IRODALOM - Bárány Attila: Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Studia professoris–professor studiorum. Szerk.: Almási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. Budapest, 2005 / 145–154. o.

Irodalom tolható a szék önkormányzati egyenrangúsága Háromszék másik három székével. A történetírásban mindig felvetődött a fiúszékek és anyaszékük, valamint társszékük viszonya. Miklósvárszék önálló törvényszékének fenntartása nem ment könnyen. A katonai lustrákban még 1635-ben is Sepsiszék alatt vannak feltüntetve, de országgyűlésre külön követet küldhetnek. A Szerző forrásokkal támasztja alá, hogy a fiúszéknek külön törvényszéke volt. Annak ellenére, hogy Miklósvárszék a háromszéki főkirálybírónak és főkapitánynak volt alávetve, választott alkirálybíró ítélkezése alá tartozik, és fellebbezés esetén a főkirálybírónak kell kiszállnia Miklósvárszékbe ítélkezni (derékszék). Oborni inkább társszéknek tartja a fiúszéket. (Egy apró megjegyzés: Stiborici Stibort a Szerző 1395 és 1399, valamint 1401 és 1414 között titulálja vajdának. Ezzel szemben ismert, hogy Stibor 1395 és 1401, majd 1409 és 1414 között volt vajda. 1401 után és 1409 előtt mások, többen, Csáki Miklós, Marcali Miklós, Tamási János és Szántói Lack Jakab voltak vajdák.) Ladányi Erzsébet a miles magyarországi és európai fogalmáról ír, összefoglalva a Szent István-korabeli miles kifejezés jelentését. A recenzens érdemesnek látja megemlíteni, hogy a Szerző által használt nyugati szakirodalomban helye kell, hogy legyen Georges Duby a mácon-i nemesi társadalomról írott munkájának, hiszen ez volt az, ami a miles fogalmát és annak megítélését új megvilágításba helyezte {La Société aux XI

e et XII

e siécles dans la région máconnaise. Paris, 1953.) Petrovics István a középkori Pécsnek a királyi szabad városokhoz hasonlítható szerepét mutatja be a városmentes dél-dunántúli régióban. Forrásanyaga elsősorban szórt okleveles anyag (formulás- és anyakönyvek, szentszéki kérvények), amelynek alapján új adalékokat közöl pl. az utcahálózatról, csatornázásról. Ritkaságszámba megy az a közölt oklevél, amely arról tanúskodik, hogy a kibocsátó, egy német kereskedő egy bárótól bérelve halastavat, hallal látta el a jó piaccal kecsegtető Pécset, hiszen a város az itt élő egyháziak számát tekintve messze meghaladta az átlagos egyházi központokat. N. Tahin Emma a Zsigmond-kor városainak orvostársadalmáról ad áttekintést. Részletes bevezetőjében az európai orvostörténet fejezeteiről ad összegzést, kitérve gyógyszerészekre, gyógyszertárakra, fürdősökre, borbélyokra is — nagyrészt az 1980-as évek és az azt megelőző időszak német szakirodalmának a segítségével. A tanulmány eloszlatja azt a félreértést, hogy a középkori városok elhanyagolták volna a közegészségügyet és a higiéniát: a tisztálkodás és a fürdés elhanyagolása csak a 15. század végén, a szifilisz megjelenése után kezdődött. A hazai városok orvosai a kor kezdetén még olaszok voltak, és csak később érkeztek németek. Annak ellenére, hogy a Budai Jogkönyv nem említ orvost, feltételezi, mégis léteztek medicusok a városban. Buda mellett vizsgálat tárgyává teszi Zágrábot, Pozsonyt, Sopront, Kassát stb., illetve a dalmáciai városok orvosait. Szól ispotályokról, és az orvosoktól már elvált gyógyszerészekről is. A késő középkori és kora újkori nemességtörténeti kutatás számára fontos adatbázist ad köze Nyulásziné Straub Éva, aki Csorna József után majd száz évvel újrarendszerezi a Mohács előtt címeresleveleinket, kibővítve az adatokat a 149