Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - IRODALOM - Bárány Attila: Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Studia professoris–professor studiorum. Szerk.: Almási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. Budapest, 2005 / 145–154. o.

Irodalom (szerkönyvek) importja valószínű. Tanulmánya hozzájárul, hogy ismereteink kiszélesedjenek a hiányzó hazai egyházi „Festkalender" vonatkozásában. Vizkelety András Deus Pictor című munkája egy, a prédikátorok szónoklattan! felkészítésében használt sermo-kéziratot vizsgál, amely a Leuveni Kódexben maradt fenn. Ebből egy sajátos tételt mutat be: milyen tanulmányokat folytatott Isten? A hét stúdium (vadászat, halászat, katonáskodás stb.) közül az első helyre állítottál, a festőével foglalkozik, ami e helyt alkotó, kialakító funkcióra utal, és a teremtő Istenre mint festőre hivatkozó egyházatyákat át is tekinti (Szt. Ágoston, Beda). Bertényi Iván Süttő Szilárdnak nemrégiben megjelent tekintélyes munkája kapcsán fogalmazott meg megjegyzéseket a Kis Károly alatti kettős uralom kérdését illetően. Bertényi újra megerősíti azt a korábban közölt nézetét, hogy 1386 elején Mária és Erzsébet nem szorultak ki az ország vezetéséből. Ahhoz a nézetéhez, hogy Mária Kis Károly koronázásakor csak uralkodói kizárólagosságáról mondott le, újra bizonyítékok sorát hozza fel. Ehhez olyan érveket vonultat fel, mint pl. hogy Károly uralma alatt az országbíró intitulatioiban nem nevezi meg, hogy melyik fejedelmi személy tisztviselője, Máriáé vagy Károlyé. Bertényi szerint Mária parancslevelei, önálló és folyamatos oklevéladása útján beleszól az ország kormányzásába — Süttővel vitázva, aki úgy véli, Mária az államügyek irányításában nem vett részt közvetlenül. A Szerző elénk tárja, hogy egyes birtokadományokról a királynő és a király is oklevelet állított ki, egyszerre, ugyanazon a napon, ismét vitatkozva Süttővel, aki a Mária által a Károly-kormányzás alatt kiadott okleveleket antedatáltnak vagy datálásában kétségesnek tartja. Bertényi ezzel szemben kizárja az antedatálás lehetőségét. Az mindenesetre elgondolkodtatja a recenzenst is, hogy az, hogy egy leleszi oklevél 1386. február elején már csak egykori uralkodónak minősíti Máriát, miképpen áll összhangban a kettős hatalommal. Süttő Szilárd a szent királyok fogalmát vizsgálja a 14. századi okleveles anyagban. Az okleveles anyag nyelvezetét, frazeológiáját jól ismerő Szerző bátran vállalkozik arra, hogy a leginkább hagiográfiai és ikonográfiái források segítségével dolgozó Klaniczay Gábor mellett más forrásbázison alapuló véleményt is megfogalmazzon. Süttő Deér József után újra igazolja, hogy a Bartoniek Emma által még az 1930-as években elírásnak minősített „szent", sacri jelző a szent ősök kifejezésben egyáltalában nem az, s nem csupán a kanonizált uralkodókra vonatkozik. Süttő arra a következtetésre jut, hogy nem kizárólag a beata stirps víziója hívta életre az egész dinasztia szentként való emlegetését, hanem ebben szerepe volt az Árpádok kiválasztottságába vetett pogány hitnek is. Arra a megállapításra jut, hogy a kifejezés megjelenése IV. Bélához köthető, aki okleveleiben a patrimoniális királyság vesztét fájlalja és nosztalgiával fordul a dicső múlt felé. Süttő rámutat, a 15. században már teljesen homályos a kifejezés jelentése, a szent királyok nem feltétlenül az Árpádokra vonatkozik, hanem arra, aki a trónon ült a nem igazán népszerű Zsigmond előtt, az Anjoukra is: mindössze a régi idők jó magyar királyait jelöli. 147