Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - IRODALOM - Bárány Attila: Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Studia professoris–professor studiorum. Szerk.: Almási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. Budapest, 2005 / 145–154. o.

Irodalom TANULMÁNYOK ÉRSZEGI GÉZA HATVANADIK SZÜLETÉSNAPJÁRA. STUDIA PROFESSORIS — PROFESSOR STUDIORUM Szerkesztette: ALMÁSI TIBOR-DRASKÓCZY ISTVÁN-JANCSÓ ÉVA. Budapest, Magyar Országos Levéltár, 2005.414 o. Az Érszegi Gézát 60. születésnapján köszöntő tanulmánykötet legnagyobbrészt levéltári dokumentumokon alapuló, új eredményeket közlő, ismeretlen vagy kiadatlan forrásokra alapozó írásokat tartalmaz. A cikkek egy tudatos szerkesztői elv eredményeképpen a középkorral, valamint az 1526-ot követő, a középkori' Magyarországhoz szervesen kötődő évtizedekkel foglalkoznak. A szerzők nagy része olyan tanulmánnyal kívánta kollégáját, tanárát köszönteni, amely valamilyen módon kapcsolódik Érszegi Géza több mint három évtizedes kutatómunkájához az egyháztörténet, a történelem segédtudományai, a forráskiadás, a levéltártudomány területén. Az egyháztörténet terén Laczlavik György a budai Szűz Mária-, avagy Szent Zsigmond-prépostság történetéhez szolgál újabb adalékokkal. Okleveles adatok segítségével megnyugtatóan tisztázza, hogy a Szent Zsigmond és a Boldogságos Szűz Mária név alatt ugyanazt az egyházat kell érteni, s a templomnak két védőszentje is volt. Kubinyi Andrással szemben arra a következtetésre jut, hogy az 1457-ben említett, a széki apátsággal egyesítendő budai plébánia azonossága a Kisebb Szűz Mária-egyházzal nem kellően bizonyított. Ezt arra alapozza, hogy „a széki apátság a 15. század közepén Újlaki Miklós érdekkörébe tartozott (201., 25. jegyz.)", s az apátság kormányzója Debrentei Tamás nyitrai püspök volt, Újlaki kancellárja: így csak 1476-1477 után kaphatta meg a prépostság az apátság birtokait. A recenzens úgy véli mindazonáltal, hogy csak akkor lehetne mindezt megnyugtatóan tisztázni, ha részletes vizsgálat alá vennénk Újlaki és Debrentei, valamint Mátyás és a nyitrai püspök viszonyát, hiszen nem elképzelhetetlen, hogy az erdélyi vajdai tisztségből 1465-ben eltávolított, s a király közeléből mindinkább kikerült — 1471-ben bosnyák királlyá megtett — Újlaki és korábbi híve, Debrentei viszonya megváltozott, és utóbbi a király közvetlen hívéül is szegődhetett. A tanulmány értékes okleveles adatokat közöl a prépostság 15-16. századi történetéhez, vizsgálja javainak gyarapodását (pl. eszéki uradalom), aminek révén az ország legnagyobb egyházi birtokosai közé emelkedett. A Szerző úgy látja, ennek oka az volt, hogy részt vett az udvar egyházi szükségleteinek kielégítésében (pl. egyházi ünnepeket itt ült meg a király; királynékat itt temettek el). A királyi hatalom a nagy javadalmakkal bíró prépostsággal vezető hivatalnokait fizette, ezt bizonyítandó Laczlavik körüljárja az 1541 előtti prépostok személyét és a hatalomhoz való viszonyát. Apró tévedés lehet feltehetően, hogy a Szerző 1429. évi dátummal V. Miklós pápa határozatának a kihirdetéséről szól, holott V. Miklós csak 1447-ben nyerte el a tiarát. Forrásközlésre vállalkozott Solymosi László. A ritkaságszámba menő, az esztergomi őrkanonok 1421-ben összeállított, 13-14. századi levéltári leltárát ismer145