Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Molnár Antal: Murin András jezsuita szerzetes szekszárdi útinaplója 1710-ből / 105–139. o.

Molnár Antal: Murin András jezsuita szerzetes szekszárdi útinaplója 1710-ből és az ebből fakadó kötelezettségeikről. Ugyanezt közölte Foser az őcsényiekkel is. A jobbágyok készségesnek mutatkoztak ugyan, de még hetekig kellett győzködni őket, hogy legalább a konyhára valót megadják és a legfontosabb épületjavításokat és szállítást elvégezzék. Különösen az őcsényiek vonakodtak szolgálni a jezsuitáknak, mondván: „szolgáljanak azért a szekszárdiak az ő misés papjaiknak, mi a mi misétlenünknek eleget teszünk." Ennek megfelelően fehér kenyér helyett csak köleskenyeret adtak; nem hoztak tüzelőt, ezért három napig nem tudtak fűteni; a jezsuiták emberét kizárták a Sárvizén átkelő csónakról, és a kapuhoz sem faragták ki a deszkákat. így aztán a jezsuiták nemcsak szigorúan megfeddték őket, hanem a bírót is elzárták, és csak a tüzelő érkezésekor engedték haza. A szigorúság — amint ezt Murin többször, nem kis elégtétellel megállapította — meghozta gyümölcsét: a következő napokban nemcsak a rezidencia kapuja és nádteteje készült el, hanem konyhájukra is érkezett zöldség és húsféle. A jezsuiták a szekszárdi uradalomban kezdettől fogva tiszteletben tartották a korábbi feltételeket, és a parasztoktól csak a Mérey számára teljesített szolgáltatásokat várták el. A pátert az érkezése utáni második napon tájékoztatta a kocsisa, hogy a szekszárdiak nem úrbéres, hanem szerződéses jobbágyok, akik csak taksával és tizeddel tartoznak a földesúrnak. Murin még 1710 tavaszán tájékozódott az apát Kalocsára távozott munkatársaitól a „szegény újonnan megszállott szekszárdi lakosok" adóiról.

34 A nagyszombati rektornak a szekszárdiakkal kötött kontraktusa a Mérey által meghatározott feltételek szerint szabályozta a parasztok kötelezettségeit. A beköltözők három évig nem fizettek árendát, utána pedig az egésztelkes gazdák öt forintot, a kisebbek arányosan kevesebbet adtak. A termények és az állatok után kezdettől fogva tizeddel tartoztak, az apátságban tartózkodó jezsuiták számára szükség szerint „gazdálkodniuk" kellett; a pusztákat viszont szabadon használhatták, a makkoltatás után dézsmát sem kellett adniuk. A csapszék és a mészárszék Szent Mihály napjától Szent György napjáig a parasztoké, azon túl az uraságé volt; a büntetéspén34 Mikházi András pécsi kanonok így tájékoztatta erről Murint (Kalocsa, 1710. április 25.): „... aziránt egyéb információt nem adhatok, hanem ha szintén tizenkét ökre volt is valamely gazdának, öt forintnál több nem volt a cenzusa, ha pedig a szántásban mással összefogott, harmadfél forinttal tartozott, akinek pedig marhája nem lévén, ki egy tallért, ki egy forintot, ki pedig fél tallért (amint az értéke volt) fizetett, azonkívül búzából, borból, méhekből az egy igaz tizedet kiadták. Semmiféle robotozással pedig nem tartoztak, hanem amidőn apátúr uram úgy kívánta, az útra vagy kísérőben, vagy eleiben két lovast tartoztak adni. Négy puszta vagyon pedig a szekszárdi városhoz tartozandó, melyeket a városiak árenda nélkül bírtak, úgy gondolom, tiszttartó uram nevezet szerint kegyelmeteknek megírta, és más állapotokról is (mivel ő kegyelme ott való szolgálatban bővebben és hosszabban foglalatoskodott) világosabb információt küldött ő kegyelme." MOL E 152. Fasc. 33. nr. 59. Hasonlóan emlékezett meg a Mérey-korabeli viszonyokról az említett tiszttartó, Tuharics György is (Kalocsa, 1710. április 25.): „valaki katona ember, s nem jobbágy, azoknak mindenkor szabadságuk leszen Szekszárdon, azaz a fórtól és más minden munkától mentek lesznek, cenzust tartozni fognak fizetni, mint azelőtt, hogy pedig Szekszárdot jobbágy szálló nem akarván, holott pedig ott akar lakni, úgy fog dolgozni mint más falusi jobbágy." Mérey minden puszta megszállása után három év szabadságot adott, így a szekszárdiak sem tartoznak cenzussal. MOL E 152. Fasc. 33. nr. 60. Mikházi és Tuharics személyére több adat: LINK, 2004. passim (ad indices). 113