Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Molnár Antal: Murin András jezsuita szerzetes szekszárdi útinaplója 1710-ből / 105–139. o.

Forrásközlések szárdra. A költségek leginkább a szállást, az élelmet és a takarmányt fedezték, bár Budán a jezsuiták köpölyöztették is magukat a fürdőben. Szekszárdon a legjelentősebb kiadást a beiktatást végző hivatalnok tiszteletdíja jelentette (8 forint), emellett a simontornyai, tolnai és fehérvári utazások, a kocsik rendszeres javítása emésztette még a pénzkeretüket. Érdekes, hogy 50 dénárt adományként juttattak a grábóci szerb szerzeteseknek, őket nyilván az apátság szerb alattvalóinak gondozásáért honorálták.

30 Tolna megye 300 évvel ezelőtt egy jezsuita szemével Amikor 1710. január 19-én, este nyolckor a három utas belépett a szekszárdi apátsági ház kapuján, meglehetősen siralmas kép tárult eléjük. A város és a falvak lakossága a kurucok érkezése után fél évvel elszéledt — 1704 őszén az Alföldre, majd Gömörbe, Rozsnyóra és környékére települtek át.

31 Mintegy öt hónapja tért vissza néhány lakó Szekszárdra és a szomszédos Őcsénybe, a többi falu továbbra is lakatlan maradt, a földeket és a szőlőket senki sem művelte.

32 A város és a rezidencia még 1704-ben leégett, az apát házának csupán a három alsó szobája felett volt boltozat, a többi fedetlenül állt. Az épületbe mezővárosi családok költöztek be, ami nem is csoda, hiszen ezen kívül leginkább csak veremlakásokban lakhattak: a kunyhóknak az ajtajuk, az ablakuk és a kéményük is ugyanaz a nyílás volt — ez a nyomorúság még Murint is meglepte.

33 A templom megmenekült a tűztől, de felszereléseit a lakók a költözéskor egy nagy ládában Rozsnyóra vitték. A környéken egyetlen pap sem volt, a jezsuita páter viszont liturgikus kellékek híján egy ideig még a szentségeket sem tudta kiszolgáltatni. A szekszárdiak értesültek az apát fogságáról és javainak elkobzásáról: úgy tudták, hogy ellensége lépett az örökébe. A gazdatisztjük meghalt, utóda Kalocsára ment át; az Alfölddel a pestis miatt nem volt kapcsolatuk — az ott élő szekszárdiak közül a járvány mintegy nyolcvanat elragadott. A legfontosabb teendőt egyrészt a szekszárdiak és az őcsényiek meggyőzése jelentette, hogy valóban a jezsuiták a jog szerinti uraik; másrészt pedig a vármegye és a helyi katonai igazgatás előtt kellett igazolni birtokjogukat. A kettős feladathoz a jogi dokumentációt és a szóbeli eligazítást Pozsonyban, páter Velenczei Mártontól kapták meg. Ennek jegyében Murin január 20-án magához hívatta a bírót és néhány szekszárdi lakost, és felvilágosította őket a történtekről: a jezsuiták örökösödési jogáról, Mérey fogságáról (ami felett tiszta szívből sajnálkozott) 30 MOL E 152. Fasc. 33. nr. 28. 31 SZILÁGYI, é. n. 103-104. 32 Egy — sajnos datálatlan — összeírás szerint Szekszárdra több környékbeli faluból (Ságról, Palánkról, Őcsényből, Nyamadról és Fejérvízről) költöztek be a lakók. MOL E 152. Fasc. 33. nr. 65. Vö. még ugyanerre a jelenségre: SZILÁGYI, é. n. 97. Őcsény történetére sok fontos adat: ANDRÁSFALVY, 1975. 101-108. 33 Az idézett 1703. évi összeírás szerint a szekszárdiak házai igen nyomorúságosak, vesszőből készültek, a lakók nagy része kunyhókban vagy vermekben lakott. MOL E 152. Fasc. 33. nr. 26. 112