Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Erdélyi Gabriella: A „Sacra Poenitentiaria Apostolica” hivatala és magyar kérvényei a 15–16. században. Máodik közlemény / 3–103. o.

Erdélyi Gabriella: A „Sacra Poenitentiara Apostolica" hivatala és magyar kérvényei a 15-16. században azért, hogy kegyességi kiváltságokat szerezzenek, házasságuk, öröklésük vagy papi karrierjük esetleges akadályait elhárítsák, illetve pápai iratot szerezzenek be olyan súlyosabb vétségeik bocsánatáról, amelyet aztán sokszor hazai bírói fóru­mok előtt használtak. Ha azt mondanám, hogy az egyszerű emberek életében mindennapi vagy szokásos dolog volt, hogy az apostoli fórumokon - személye­sen vagy közvetítők révén - érvényesítsék érdekeiket, ez kétségkívül túlzás lenne. Eszünkbe juthat a magyarországi zarándokok „mezítlábas" tömegeiről a szintén megdöbbent kortársak által felvillantott kép is, 69 de ők valóban inkább zarándokok voltak. Legalábbis amint korábban bemutattam, a Szentlélek-társulat­nál közülük regisztrált több ezer zarándok közül csupán néhányat találtam meg a Penitenciária köteteiben is. Ezért itt beérem azzal a megállapítással, hogy mindez lehetséges volt számukra: ha valaki nagyon vágyott rá vagy nagy bajban volt, tudta, hogy kihez kell fordulnia, mit kell kérni, és meg is tette. Ennek belátása is elegendő ahhoz, hogy a késő középkori paraszti, kézműves rétegek és papjaik kulturális és anyagi tőkéje tekintetében ismét kicsit módosítsunk a régi, őket alá­becsülő képen. Római szupplikálásuk kiegyensúlyozott értékelése érdekében persze nem fe­ledkezhetünk meg a történet másik főszereplőjéről, a helyi egyházi hatóságok szerepéről sem. Úgy vélem ugyanis, hogy ilyen szintű társadalmi méreteket nem ölthetett volna a magyarországi népesség kúriai ügyintézése, ha erre csupán az egyéni találékonyság jegyében az ellenőrzés kikerülésének, az egyes fórumok egymás elleni kijátszásának szándékával kerül sor. Magyarán, a helyi papság, a plébánosoktól a püspökökig bezárólag abban volt érdekelt, hogy híveik és az alájuk rendelt papság konfliktusai a kánonjoggal és persze egymással a hivatalos­ság, szükség esetén akár a legfelső egyházi fórum bevonásával rendeződjenek. A rendszeres kapcsolat a kúriai hivatalokkal csak ilyen kölcsönös érdekeltségen alapuló együttműködés jegyében valósulhatott meg, amit az egyes esetek re­konstruálása igazolhat a jövőben. A kérelmek földrajzi megoszlása A hívek és az egyházi hatóság együttműködésének - vidékenként, egyházme­gyénként eltérő - hatékonysága is tükröződhet, tehát a Penitenciáriához eljutott kérelmek mennyiségében. Ahol tehát ez nem vált rutinszerűvé, ott egyéni teljesít­mény és gyakorlat maradt a római szupplikálás. Magyarországon talán ez történt a nyitrai egyházmegyében, ahonnan rendkívül kevés, 150 év alatt összesen kilenc kérelmező fordult Rómához. A másik, nehezen magyarázható fehér folt a sűrűn lakott Szerémség volt. Igaz, Nyitrához hasonlóan kis területű volt, és a török fenyegetés is egyre fokozódott. Amint a térképre vitt számok mutatják, Szerem kivételével azonban minden egyházmegyének volt képviselete a Penitenciárián. 1338-ban maximalizált áraknak. Dekrétumainak többsége a 16. század elején sem került azonban többe négy-öt dukátnál. Ezen az összegen osztozott a scriptor, az ügyvéd és alkalomadtán az audi­tor. L. a kiadott illetékszabályzatokat: MÜLLER, 1998. 238-261. A regisztrumokban 1510-től tüntet­ték fel a kibocsátott irat árát és az ügyvéd nevét. CSUKOVITS, 2003.184. 81

Next

/
Thumbnails
Contents