Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai a „békés egymás mellett élés”-től az „enyhülés” kezdetéig, 1958–1962 / 23–49. o.

Közlemények franciák szaharai atomrobbantásáról (1960. február 13.), de a négyszemközti megbeszéléseken a jugoszlávok megígérték, hogy nem mennek túlzottan messze, és alapvetően örömüket fejezték ki De Gaulle függetlenedési politikája kapcsán.

92 Ez a fokozatos függetlenedési politika mutatkozott meg a párizsi csúcstalálkozó utáni jugoszláv politikában is. Francia részről észrevették azt is, hogy Jugoszláviának 1960 elején a német kérdés már nem volt olyan jelentős, mint Csehszlovákia vagy Lengyelország esetében. Ahhoz inkább reálpolitikai megközelítésből viszonyultak, és a francia külpolitikához hasonlóan annak hosszú távú megoldását feltételezték. Ezzel párhuzamosan azonban érezhetően egyre inkább megnövekedett a fejlődő országok iránti jugoszláv érdeklődés, amelyet a francia diplomácia a jugoszláv külpolitika valódi kitörési pontjaként értékelt.

93 1962-ben a két ország kapcsolata már arra a szintre jutott, hogy a francia külügyminisztérium szükségesnek látta egy összefoglaló jelentés elkészítését az 1945 utáni francia-jugoszláv viszony alakulásáról. Franciaország a két ország kapcsolatát a két világháború között kitűnőnek minősítette, és hangsúlyozta, hogy az 1948as jugoszláv-szovjet szakítás után éppen Franciaország volt az első nyugati állam, amely Jugoszlávia segítségére sietett. A francia segítség pénzügyi, kereskedelmi és katonai vonalon egyaránt megmutatkozott, és segítségére volt Tito elnöknek abban, hogy országa függetlenségét megtarthassa. A két ország viszonya ugyanakkor az ötvenes évek közepétől romlani kezdett, amelynek oka a jugoszlávok algériai politikájában volt megtalálható: a GPRA elismerése

94

ezt a helyzetet tovább rontotta, és még a belgrádi francia nagyköveti poszt is rövid ideig betöltetlenül maradt. A francia hatóságok (1962. február 7.) megkérték a jugoszláv nagykövetet, hogy hagyja el az országot, amit a franciák a két ország kapcsolatainak egyértelmű válságaként értékeltek.

95 Az Eviani (1962. március 17.) szerződés megkötése tette ismét lehetővé azt, hogy a két ország közeledjen egymáshoz. A franciák ennek bizonyítására küldték az új nagykövetüket

96 (Binoche) Belgrádba, akit Tito megkülönböztetett figyelemmel és diplomáciai udvariassággal fogadott. A nagykövet úgy értékelte, hogy a jugoszláv elnök egyértelműen szeretné túltenni magát a konfliktusokon.

97 A politikai feszültség ellenére azonban a gazdasági és a kulturális kapcsolatok továbbra is élénkek maradtak, és már fejlődésről is lehetett beszélni.

98 A francia diplomácia számára a Balkánon az igazi fehér foltot Bulgária jelentette, amely egy teljesen ortodox sztálinista országként jelent meg, ahol a belpolitika elsődleges fontosságúnak számított. A szegény, gyenge gazdasági teljesítményű ország hivatalos szinten teljesen leépítette a francia kapcsolatát (1951-ben bezárták a Francia Intézetet), de a vezetők a magán-megnyilatkozásaikban továbbra 92 DDF 1960.

1. N° 70. (Belgrád, 1960. február 15.), 177-178. 93 DDF 1960.

1. N° 237. (Belgrád, 1960. május 25.), 725-729. 94 1961. szeptember 1-6. között Belgrádban megtartott el nem kötelezett államok konferenciáján Jugoszlávia, Kambodzsa, Afganisztán és Ghána de jure elismerte az ideiglenes algériai kormányt. Ezzel a döntéssel a jugoszlávok teljes mértékben megsértették a kérdést belügyként kezelő francia diplomáciát. DDF 1962.

1. N° 32. (Párizs, 1962. január 31.), 75-78. 95 DDF 1962. II. N° 48. (Párizs, 1962. augusztus 14.), 136.1. Íj. 95 DDF 1962. II. N° 48. (Párizs, 1962. augusztus 14.), 135-137. 97 DDF 1962. II. N° 48. (Párizs, 1962. augusztus 14.), 137. 98 DDF 1962. II. N° 63. (Párizs, 1962. augusztus 30.), 160-163. 38