Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai a „békés egymás mellett élés”-től az „enyhülés” kezdetéig, 1958–1962 / 23–49. o.

Közlemények nek a kérdése volt a fő vitatéma, amelyben a franciák már De Gaulle hatalomra jutása előtt is visszakozni kezdtek, és 1958-ban már két konkrét problémával kellett szembenézniük. 1. A gazdasági reform és az integráció kérdései, amelyet a modernizációval kellett összekapcsolni. 2. Az angolok viszonyának tisztázását Európához.

23 A keleti kapcsolatokat 1958-ban még teljes mértékben a szovjet kapcsolatok határozták meg, és azok a hatalmi blokkok törvényei szerint mozogtak. A kis országok lényegében semmilyen szerepet nem játszottak, az egyetlen kivételt Lengyelország jelentette. A fő kérdés a kezdetektől már az volt, hogy De Gaulle ellensúlynak képzelte-e el a Szovjetuniót, és hova helyezte el geopolitikai gondolkodásában az ún. Örök Oroszországot. Bár visszautasította a szovjet imperializmust,

24 mégis a minél közelebbi francia-orosz kiegyezésben reménykedett. (A berlini válság évei alatt azonban teljes mértékben a németek mellett állt ki.) A valódi kapcsolatépítést több tényező akadályozta meg: 1. Az ötvenes években kölcsönösen kialakult ellenségkép és a hidegháborús feszültségek;

25 2. Az algériai háború és következményei, amelyek csak az eviani konferencia (1962. március 7-18.) után rendeződtek; 3. De Gaulle NSZK-politikája és az, hogy elsősorban a nyugati intézményrendszert kívánta megreformálni;

26 4. Hruscsov konfliktust kereső külpolitikája, és így a francia-szovjet kétoldalú kapcsolatok elhidegülése.

27 Franciaország viszonyát a kelet-európai országokhoz tehát elsősorban a francia-szovjet kapcsolatok határozták meg. Ez a két hagyományosan egymással szövetségesi viszonyban álló állam alapvetően ellenségként tekintett egymásra, a kelet-európai kisállamok a De Gaulle-i politikát is az előítéletek, illetve a hidegháborús (ideológiai és politikai) konfliktusok alapján értékelték. A szovjetek ráadásul De Gaulle hatalomra jutását csak egy lehetséges változatként feltételezték, és így váratlanul érte őket

28 egy olyan markáns karakterű vezető hatalomra jutása, aki a korábbi irányvonaltól határozottan eltérő, egyedi és a kialakult sablonokat nem követő álláspontot képviselt.

29 A keleti országok - De Gaulle hatalomra jutásakor és a szinte azonnal elkezdődő francia-német közeledés hírére - erősen túlideologizált politikájukból következően csak szovjetellenes célt tulajdonítottak, és egyértelműen elutasítóan reagáltak.

30 Ebből következően a Franciaországról kialakult kép 1958 folyamán nagyon 23 De Gaulle az első minisztertanácsi ülésen megfogalmazta, hogy számára a viszony a Közös Piachoz elsődleges kérdést jelent. POIDEVTN, 1990. 87. 24 JOUVE, 1967.159,162. 25 Franciaország kelet-európai kapcsolatait csak Sztálin halála után lehetett újraépíteni. Ennek az enyhülésnek keretében került pl. Gajewski lengyel nagykövet Párizsba 1954-ben. GAJEWSKI, 1998.86-88. 26 FEJÉRDY-GARADNAI, 2004. 208-231., illetve GROMART, 2003.221-256. 27 A kelet-európai országok és Franciaország viszonyának elemzésekor (kiindulási pontként) az alábbi tényezőket kell figyelembe venni. 1. Saját „francia kapcsolatuk" történelmi hagyományai és sztereotípiái. 2. Geopolitikai fekvésük, és viszonyuk a „német kérdéshez". 3. Saját nemzeti történelmi-kulturális örökségük. 4. Rendszerük politikai és gazdasági fenntartásának szüksége érdekében mennyire voltak érdekeltek a „francia kapcsolat" kiépítésében. 5. Vezetőik emberi kvalitásai és kommunista meggyőződése, illetve személyes viszonyuk a Szovjetunióhoz és a kommunista mozgalomhoz. L. CADN Moscou Série B. Carton 78. N°1666/Eu. L'URSS et la définition de la coexistance pacifique. Vö. CARRÉRE D'ENCAUSSE, 1988. 29-39. ÉS COUVE DE MURVILLE, 1993.29-32. 28 DDF 1958.

1. N°400, (Moszkva, 1958. június 6.), 739. 29 VAÍSSE, 1999.129-133., illetve BORHI, 2005. 51-59. 30 VAÍSSE, 1998. 266; DDF 1958. II. N° 181, (Moszkva, 1958. szeptember 21.), 404. Dejean és Vinogradov be28