Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai a „békés egymás mellett élés”-től az „enyhülés” kezdetéig, 1958–1962 / 23–49. o.

Garadnai Zoltán: Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai veszély kérdésében. Ez az irányukba kifejtett francia nyitási politika központi kérdésévé vált, és a politikai-diplomáciai tárgyalások egyik fő vitapontját jelentette. Franciaország a Szovjetunió és a szocialista országok számára egyaránt a hasznos ellenség rendszerformáló feladatát is betöltötte.

11 A dolgozat célja, hogy bemutassa azt, hogy francia részről hogyan értékelték a kelet-európai államokat, milyen volt ezeknek az országoknak a viszonya az alternatív lehetőséget felkínáló francia diplomácia irányába, és milyen összetevők határozták meg 1962-ig a politikai-diplomáciai kapcsolatépítést. A nemzetközi kapcsolatok jellemzői és változásai (1958-1962) Az 1958-ban a hatalomba visszahívott (és politikai értelemben energiától duzzadó) De Gaulle elutasította az ún. jaltai rendszert,

12 amelynek az okait a következőkben lehet összefoglalni. 1. De Gaulle (annak ellenére, hogy ezt nyilvánosan nem ismerte be, de magánbeszélgetéseiből kikövetkeztethető) nem felejtette el az angolszászokkal szemben meglévő, és a világháború időszakára visszanyúló korábbi ellentéteit. 2. A mesterségesen kialakított jaltai rendszert a hidegháború termékének tartotta, amely magában hordta a nemzetközi válságok lehetőségét, és attól félt, hogy abba az Egyesült Államok és a Szovjetunió a függetlenségüket elvesztett európai államokat is belerángatják. (Ezt erősítette meg számára az 1958-1961-es berlini, az 1962-es kubai válság, és az egyre intenzívebben kibontakozó vietnami háború.) 3. De Gaulle szerint a klasszikus hidegháború logikájára épülő bipoláris hatalommegosztás nem tette lehetővé azt sem, hogy az európai államok között valódi együttműködés alakuljon ki. Ez a mesterséges status quo korlátozta az európai államok közötti valódi, történelmi hagyományokra alapozódó szerves együttműködést. De Gaulle 1958-1962 közötti politikájában a francia-angol és francia-német kapcsolatok, illetve a NATO reformja körüli viták játszották a legfontosabb szerepet. 1962 után azonban a kubai és a berlini válságok tapasztalatai, a britek integrációs kérelmének elutasítása (reálpolitikai alapon, 1963. január 14.), a francia-német szerződés (1963. január 22.) iránt keleten és nyugaton egyaránt kimutatott általános elutasítás, illetve ezzel párhuzamosan a keleti országok diplomáciai aktivitásának megerősödése együttesen késztette fokozatos irányváltásra.

13 Bár De Gaulle keleti nyitás politikája a nyugati szövetségesi rendszeren belüli francia elszigetelődés ellensúlyozására kezdődött, és alapvetően a diplomáciai-politikai mozgástér bővítését célozta, ok-okozati összefüggéseit azonban De Gaulle sajátos gondolkodásában és politikájában is megtalálhatjuk. Az új nagyhatalmi együttműködés De Gaulle elképzelése szerint a nyugati és keleti országok (nagyok és kicsik egyaránt) nemzetközi kapcsolatainak multipoláris rendszerében valósult (volna) meg. De Gaulle számára ugyanakkor a fő kérdés sohasem az volt, hogy elhagyja-e az amerikaiakkal kialakított szövetségi rend11 SZEPTYCKI, 2002. 151-154. 12 GAZDAG, 1996. 32-35., illetve COUVE DE MURVOLE, 1990. 23-29.; Bozo, 1997. 9-30.; VAÍSSE, 2002. 13 ZORGIBE, 1995. 8-38.; SOUTOU, 2001.421-424. 25