Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai a „békés egymás mellett élés”-től az „enyhülés” kezdetéig, 1958–1962 / 23–49. o.

Közlemények szert, hanem az, hogy annak megreformálásával hogyan tudja megerősíteni Franciaország pozícióit. Ennek részeként arra törekedett, hogy az európai ügyek irányításából az amerikaiak vonuljanak ki, és a stratégiai kérdésekben a hangsúly a nagyhatalmi együttműködésre (Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és NSZK között) helyeződjön. Ennek a politikának a sikertelensége, vagyis a NATO reformjára, illetve az integrációs elképzelésekre vonatkozó De Gaulle-i koncepció (Fouchet-terv) végleges visszautasítása után kezdte a gyakorlati külpolitikájában is komolyabban venni, újra felfedezni - ki- és felhasználni - Franciaország kelet-európai kapcsolatait.

14 Először a francia-német kapcsolatokban valósította meg azt az új politikát, amelyet a détente-entente-cooperation fogalmával összegzett.

15 A francia-német közeledés és kibékülés, illetve az európai integráció kérdéseinek összekapcsolása a hagyományos francia félelmektől (a német militarizmus újjáéledése) való megszabadulást is szolgálta, vagyis lényegét tekintve egyszerre volt cél és eszköz. De Gaulle ebbe a kontextusba helyezte, illetve ehhez kapcsolta a viszonyát a Szovjetunióhoz és a kelet-közép-európai szatellit-államokhoz, mivel azok geopolitikai elhelyezkedése kedvező keretet adott számára az NSZK új formák között megvalósuló ún. körbekerítésére.

16 A détente-entente-cooperation politika kiterjesztése Kelet-Közép-Európára, és a német kérdés (keleti határok ügye) rendezésének támogatása az 1940-ben teljesen elvesztett egykori francia kelet-közép-európai pozíciók újbóli visszaszerzését és egyben új pozíciók megszerzését is szolgálták.

17 E folyamatban - eltérően az első világháború utáni helyzettől - már minden kelet-közép-európai kisállam egyenlő eséllyel, de geopolitikai helyzetükből fakadóan eltérő lehetőségekkel indulhatott, bár a megítélésüket egyértelműen befolyásolták a franciák történelmileg kialakult tapasztalatai. De Gaulle keleti politikájának változásait a fenti tényezők komplex vizsgálatán keresztül lehet megérteni. Ez érvényes még akkor is, ha számára az orosz /szovjet kapcsolat a hagyományos (19. századra visszanyúló) együttműködés alapján már 1958-tól kulcsfontosságú tényezőnek számított. A szovjet kapcsolat jelentőségének megnövekedése bár ok-okozati összefüggésben volt a fentebb vázolt tényezőkkel, az nem csak a nyugati szövetségesi rendszerben bekövetkezett francia pozícióvesztés ellensúlyozását szolgálta, hanem a De Gaulle által Európa természetes jövőjének tartott, az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő ún. Nagy-Európa megteremtéséből is következett. Ezt a folyamatot az enyhülés alapján kibontakozó új európai status quo alapján képzelte el, amelynek egyik összekötő elemét a kelet-közép-európai kisállamok jelenthették.

18 Elképzelése szerint a szovjet és a francia 14 A kelet-nyugati kapcsolatok vonatkozásában ennek az alábbiak voltak a szakaszai: 1. Algériai háború befejeződése 1962-ben. 2. Nagy-Britannia integrációs kérelmének elutasítása (1963. január 14.) 3. A francia-német szerződés (1963. január 22.) megkötése. 4. Az európai integráció ügyének és a német kérdés rendezésének felvetése, és nyíltan egymáshoz kapcsolása (1965. február 4.). 5. A NATO-hoz fűződő francia viszony újra gondolása, és a nyílt kivonulás felvállalása a katonai szervezetből (1965. február 21.). 6. A keleti nyitás kiteljesedése 1966-ban. 7. De Gaulle útja Lengyelországban és Romániában (1967 és 1968) 15 FEJÉRDY-GARADNAI, 2004. 208-231. 16 FEJÉRDY-GARADNAI, 2004.209.; SZEPTVCKI, 2002.102-150. 17 SZEPTYCKI, 2002. 62-69. 18 SALGÓ, 1990.42-50. 26