Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Déri Balázs: „... tenui pendentia filo ...”. Ovidius-distichon egy Árpád-kori oklevélben / 5–12. o.

DÉRI BALÁZS „... TENUI PENDENTIA FILO ..." OVIDIUS-DISTICHON EGY ÁRPÁD-KORI OKLEVÉLBEN* „... TENUI PENDENTIA FILO ..." AN OviDIAN DISTICH IN A CHARTER OF THE ARPADIAN AGE. The author highlightS two charters of Andrew II, in which the draftsmen wrote a Horatian and an Ovidian distich. After that he shortly presents how wide-spread Ovid's poetry was in the medieval Hungary. According to him, monks were forbidden to reád ancient pieces of lyric poetry, therefore they could find works of ancient authors mainly in collections of quotations. In the second part of the study, analyzing remained antique and medieval literary works written in Latin, he collects the appearances of the metaphor turning up in the quoted Ovidian distich. He mentions the earliest quoting, the selected passages containing that metaphor, and those texts which did not quote but only imitated the Ovidian style. II. András király, hűséges szolgálatáért, Tamás ispánnak adta a Csehország határán fekvő Szakolca földet, amelyet Tamás ispán halála után fiai, Sebüs ispán és Sándor főpohárnokmester népesített be. A birtok határait a király megbízásából Ugrin mester, a későbbi kancellár állapította meg, és az ispán fiait annak birtokába iktatta. A fivérek kérésére erről II. András oklevelet adott, mivel Tamás ispánnak a korábban adományozott birtok nem támaszkodott királyi oklevélre. Az oklevél már Ugrin kancellár saját keze által kelt, az Úr 1217. esztendejében.

1 A kérést egy a prózai szövegbe beillesztett disztichon indokolja: cum omnia sint hominum termi pendentiafilo, et subito casu, quae valuere, ruunt. A disztichon Ovidius Pontusi leveleinek IV. könyvéből származik: a 3. levél 3536. sorának szó szerinti idézete (Ex Ponto 4,3,35-36),

2 csupán annyi eltéréssel, hogy az eredeti szöveg sünt szava az oklevélben a cum okhatározó kötőszó miatt, szabályosan, coniunctivusba került (a ruunt azonban megmaradt indicativusbanl). Az eredeti szöveg így hangzik: Omnia sünt hominum tenui pendentiafilo, Et subito casu, quae valuere, ruunt. A tanulmány a Kapitánffy István emlékére 1999. november 26-án, a budapesti Eötvös Collegiumban rendezett konferencián elhangzott előadás némileg bővített változata. A következőkkel kedves görögtanáromra és a megértő egyetemi kollégára, valamint a Magyarországi Középkori Latinság Szótárának külső munkatársára emlékezem, aki szótárszerkesztő koromban nemes írású és hibátlan cédulái révén majd húsz éven át naponta „megjelent" előttem, és aki oly bölcsen és szeretettel közvetített a belső munkatársak közötti feszültségek oldására. 1 Az oklevél kiadása: FEJÉR, 1829. 199-201. (az idézett szöveg a 200. oldalon található); innen: BOCZEK, 1839. 96; kivonat: TEUTSCH-FIRNHABER, 1857. p. XXII. — Átírta: Rozgonyi Simon országbíró 1410., vö. MÁLYUSZ, 1958. no. 7587. 357, Báthory András országbíró 1559. évi ítéletleveléből; Báthori András comes, országbíró 1559. (MOL Dl 92.) — Vö. SZENTPÉTERY , 1923. no. 335.110-111. 2 A két sor szövege a kézirati hagyományban az első szót leszámítva állandó (egyes Ovidius-kéziratok a paleográfiailag könnyen magyarázható omina variánst hozzák, amely ugyan nem teljesen értelmetlen, sőt „túl-értelmezett", de nyilvánvalóan elvetendő). A továbbiakban az antik szerzők idézésében - jelzés nélkül - a mérvadó szövegkiadásokra támaszkodom, csupán a középkori szövegek könnyen elérhető kiadásait tüntetem föl. 5