Levéltári Közlemények, 76. (2005)
Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Erdélyi Gabriella: A „Sacra Poenitentiaria Apostolica” hivatala és magyar kérvényei a 15–16. században. Máodik közlemény / 3–103. o.
Munkabizottsági beszámoló sabb évkönyvek és forrásközlések mellett többnyire meghaladják egy önkormányzati levéltár önálló pénzügyi lehetőségeit, illetve az ilyen összetett munkákhoz általában nem állnak rendelkezésre megfelelő számban szakemberek a levéltárakban. Figyelemre méltó a 26 önkormányzati levéltár kiadványtermése 1986 és 2001 között abból a szempontból is, hogy a napvilágot látott kötetek száma erősen megközelíti a félezret. A megyei és a városi levéltárak több mint fele évente legalább 1-2 könyvet kiadott ezekben az esztendőkben. Ennél is többet jelentett meg a BFL, a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Hajdú-Bihar, a Zala és a Csongrád Megyei Levéltár. Minden adat azt mutatja, hogy mind mennyiségében, mind pedig arányaiban jelentősen megnőtt az 1990 után nyomtatott munkák száma. A műfaji megoszlást tekintve közel harmaduk a forrásközlésként, majdnem kétharmaduk pedig évkönyvjellegű vagy tanulmánykötetként került a szakma elé. Ezekhez képest elenyésző a száma a településtörténeti kutatásokat elsődlegesen segítő adattár-típusú segédleteknek. Ezen az arányon változtatni kellene, és ezzel a levéltárak döntő többsége valószínűleg egyet is ért. A váltás azonban - feltehetően - lassabban fog bekövetkezni a vártnál. A szerzők egyéni érdeklődése és (pénzügyi) érdeke mellett ugyanis van legalább még egy körülmény, amivel számolnunk kell: a levéltárak székhelyén a levéltárosokon és a muzeológusokon kívül nehéz olyan szerzőket találni, aki képesek szakszerűen elkészíteni akár csak 150-200 oldalas községtörténeti munkát. Bár a levéltárak által kiadott településtörténeti kiadványok általában elfogadható színvonalúak, ez korántsem jelent egyenletes minőséget. Az is érdekes kérdés, hogy melyik levéltár a helytörténeti kutatások bázisintézménye. Két-három évtizeddel ezelőtt néhány levéltárat ilyennek kiáltottak ki. Valóban nagyon sok értékes mű született ezekben az intézményekben, amelyek azonban gyakran „csak 7 ' egyszemélyes „műhelyeket" jelentettek. Ma már szerencsére valamennyi levéltár fel tud mutatni több nem csak tehetséges, hanem publikáló kollégát is. Néhány évtizeddel korábban mások voltak a honismereti tevékenység motivációi és funkciói, mint ma. A levéltárak szolgálták a honismereti mozgalmat, és ez számos levéltárnak szerzett országos elismertséget. A megyei levéltárakhoz kapcsolódó településtörténet-írás szintén több évtizedes múltra tekint vissza. Az egykori kutatók munkáját jelentős mértékben segítette és ösztönözte egy-egy agilis levéltárigazgató (pl. Kanyar József, Simonffy Emil, Szita László). Az 1960-as évek második felétől kezdtek napvilágot látni azok a munkák, amelyek alapjául szolgáló források a levéltárakból kerültek ki (pl. Barcs, Nagyatád, Marcali, Jánossomorja, Várbalog, Paks, Egyházasrádóc, Alsópáhok, Felsőpáhok, Hévíz stb.). E kötetek közös jellemzője a kronologikus-tematikus szerkezet. Az 1970-1980-as években a tanulmánykötetek mellett sorra jelentek meg az egy szerzős - de ugyanakkor kétségtelenül igencsak vegyes színvonalú - községtörnyen aránytalanná tehetnék a tanulmányrészt, ugyanakkor ezek az információk legalább utalnak a levéltárak könyvtermésére. 24
