Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - IRODALOM - Koltai András: Katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek, 16–17. század. Szerk. Tomisa Ilona, ford. Domokos Pál Péter, Rosdy Pál, Varga Imre. Bp., 2002. (Millenniumi magyar történelem) / 218–221. o.

Irodalom Karácsonykő után még tizennyolc helység leírása, és a moldvai katolikusok névjegyzéke következik, amelyek itt kimaradtak. A címadásban sem ártott volna nagyobb pontosság. A pozsonyi prépostság vizitációja (81) például valójában nem a pozsonyi prépostságé, hanem a pozsonyi főesperességé (amelynek főesperese a pozsonyi prépost volt). A Nádasdy Miklós [...] vizitációja a Dráva-menti plébániákon [Kanizsa és környéke] (1692) címadás szintén teljesen használhatatlan. Már azt sem értem, hogy mit keres a címben a szögletes zárójel, ennél azonban nagyobb baj, hogy egyáltalán nem fedi a valóságot: alatta ugyanis a kanizsai plébánia 1692., 1693. és 1698. évi vizitáció! találhatók (bár ez a zavaros alcímek miatt nem könnyen derül ki), továbbá ide került a pápai főesperesség 1698. évi vizitációja is. Az pedig csak hab a tortán, hogy forrásmegjelölésként az utóbbinál a is „Zágrábi Érseki Levéltár, Archidiaconatus Bexin" olvasható, noha ez az irat természetesen a Veszprémi Érseki Levéltárban található. Továbbá az Egyházi rendtartások Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben fejezetben találhatók iratok például Udvarhely- és Marosszékből is. A kötet jegyzetapparátusa sem következetes. A jegyzetek néhol fontos helyekről hiányzanak, máshol pedig fölöslegesek. Hallgatnak például sok világi birtokosról. Nem tudjuk meg, hogy melyik Báthori grófé volt 1562-ban a Pozsony megyei Dévény, Stomfa és környéke. Viszont miért volt szükség ismertetni a ciszterci rend középkori tevékenységét csak azért, mert a Mosón megyei Zurány az evangélikus prédikátora ebből a rendből lépett ki? Máshol az egymás mellett szereplő Luther és Zwingli közül Zwingli jegyzetet kapott, Luther nem (85.). Különösen következetlen a vizitációkban szereplő könyvek azonosítása. A Sopron megyei Vis 1646-ban följegyzett könyvei között például Pázmány Kalauza jegyzetet kapott, de Lépes Bálintnak a négy végső dologról szóló Tüköré és a többi könyv nem (156.). Ugyanígy a Győr melletti kónyi plébánia könyvei (228.) közül is csak némelyik kapott jegyzetet, de azok is használhatatlant. Nem hiszem például, hogy Werbőczy Tripartituma „Kolosváry Sándor és Dr. Óváry Kelemen" bevezetésével lettek volna ellátva 1698-ban, és az sem igaz, hogy Káldi Györgyé lett volna „a legrégibb magyar Biblia-fordítás" (128-130. jegyzetek). Az is kissé mulatságos, ha a szerkesztő a „modern" fordítást jegyzeteli. Ha a Domokos Pál Péter által „nehézkes"-nek fordított praegnans szót (216.) nem érezte érthetőnek, miért nem a fordítást javította? A jegyzetben megadott „modern" jelentés („várandós anyák régi elnevezése") ugyanis azt a képzetet kelti, mintha a „nehézkes" kifejezést maga Marcus Bandinus használta volna 1646-ban. Az viszont jól látszik, hogy a szerkesztő törekedett arra, hogy a kötetben fölbukkanó népi hitéleti szokások ne maradjanak jegyzet nélkül. Az ilyen típusú jegyzetek, és főként az ezzel kapcsolatos kifejezések kislexikona (371-381.) valóban pontos és jól használható. Talán csak annyit jegyeznék meg, hogy Győr megyei Patona templomának építésekor 1650-ben a gyerekeket föltehetően nem a törökök vesszőzték meg (221. oldal, 106. jegyzet), hanem a korabeli szokás szerint maguk a templomépítő falusiak, hogy a gyerekek ezáltal emlékezzenek az eseményre. Az is érthetetlen, hogy a szerkesztő egyes - eredetileg a latin szövegbe illesztett - hosszabb magyar szövegek közlésekor miért döntött a betűhív forma mel220