Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - IRODALOM - Koltai András: Katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek, 16–17. század. Szerk. Tomisa Ilona, ford. Domokos Pál Péter, Rosdy Pál, Varga Imre. Bp., 2002. (Millenniumi magyar történelem) / 218–221. o.

Irodalom ugorva a barsi főesperességbe jutunk (1674) és Kanizsa környékére (1692). Innét viszont időben visszafelé haladunk Pongrácz György 1675. évi, a váci egyházmegyéről szóló jelentéséig, majd a locsmándi kerület és Moldva - mintegy párba állított - 1646. évi vizitáció]áig, hogy a sort egy újabb kronológiai kanyarral a győri székesegyházi főesperesség 1698. évi leírása zárja. A szerkesztő törekedett arra, hogy az országnak lehetőleg minden része képviseltesse magát a kötetben. Talán csak az ország északkeleti része hiányzik a térképről, aminek az az oka, hogy az egyébként is erősen protestáns lakosságú területen fekvő egri egyházmegyében csak 1746-ban volt az első vizitáció. Ad limina-jelentés ugyan korábbról is ismert, Lippay György egri püspöktől 16411642-ből, de azt teljes szövegében csak kötetünk megjelenésével egy időben, 2002 végén tette közzé Tusor Péter. (Levéltári Közlemények, 73. (2002) 199-241.) A kötet utolsó részét a székelyföldi katolikus plébániák önkormányzatával kapcsolatos iratok teszik ki, amelyeket Veszély Károly 1860-ban, Kolozsvárott megjelent kiadványából (Erdélyi egyháztörténelmi adatok) válogatott a szerkesztő. Bár a források valóban rendkívül érdekesek, fontosak és - az egyházlátogatási jegyzőkönyvekhez hasonlóan - a plébániai hitélet elsőrangú forrásai, műfajukat tekintve mégis kilógnak a kötetből. Nyilván azért kerültek bele ennek ellenére is, mert Erdélyben a politikai helyzet következtében a 17. században nem készültek sem egyházlátogatási jegyzőkönyvek, sem ad limina-jelentések. Ebből a kötetből azonban az országnak más tájai is kimaradtak (például az északkeleti vagy a déli egyházmegyék területe), ami nem lenne baj Erdély esetében sem, hiszen a kötet bevallott célja szerint csak válogatás a (fennmaradt) egyházlátogatási jegyzőkönyvekből, nem pedig 16-17. századi egyháztörténeti olvasókönyv. Bár az itt bemutatott kötet - mint már szó volt róla - a nyomtatásban közreadott forrásokból válogatott, ez nem kellene, hogy fölmentse a szerkesztőt az alól, hogy tisztában legyen az eredeti kéziratoknak legalábbis a lelőhelyével. E téren azonban a kötetben számos tévedés található. Mindjárt az első szöveg, Szepetneki Gáspár veszprémi őrkanonok 1554. évi Zala megyei összeírásának forrásmegjelölésében egy filológiai bakit olvashatunk. Ennek eredeti kézirata ugyanis természetesen nem a veszprémi piarista rendház história domusában található, hanem a Veszprémi Érseki Levéltárban (a káptalani levéltárban). A szöveg első kiadója, Pfeiffer János csupán egy lábjegyzetben hivatkozott a piarista krónikára, ahol további adatok találhatók a vizitátorról, Szepetneki Gáspárról. (Bár nem tartozik ide, de azért megjegyzem, hogy kissé érthetetlen módon ennek a forrásnak az adatai nem szerepelnek a Veszprémi Egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyveinek 1997-ben megjelent katalógusában.) Bandinus Márk (Marcus Bandinus) 1646. évi moldvai vizitációjáról szóló jelentésének a szerkesztő által megjelölt „eredeti latin kézirata" viszont nem kézirat, hanem V. A. Urechia 1894ben megjelent nyomtatott forráskiadása, amely a bukaresti Akadémiai Könyvtárban őrzött kéziratról készült. Sajnálatos viszont, hogy nem utal a fontos forrás legújabb (ámbár részben kivonatos) kritikai kiadására. (Moldvai csángó-magyar okmánytár 1467-1706, s. a. r. BENDA Kálmán et al., Bp., 1989, 342^54.) Pedig ennek jegyzetei talán itt is fölhasználhatóak lettek volna. A kiadványból arról sem értesülünk, hogy az itt olvasható magyar fordítás nem teljes. Az eredeti jelentésben 219