Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.

Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből 1850-1851 Horn Ede a küzdelem nagy napjait átélő lelkesedéssel kezdte a fejlemények megjelenítését, majd némi rezignációval folytatta, és végül egyfajta kiábrándultsággal fejezte be. A magyar forradalom számára a franciától eltérő sajátos jelenség amennyiben: „A magyar követelések kezdettől nemzeti és nem politikai természetűek. [...] A nemzet első ébredésekor inkább Ausztria császárától követelt önállóságot, mintsem szabadságot Magyarország királyától."

49 A harc elkerülhetetlennek bizonyult a nemzet és az idegen dinasztia között. A kérdés csak az, hogy miért volt olykor olyan jó viszony a nemzet és az uralkodóház között, hogy nemegyszer az előbbi mentette meg az utóbbit. „Csak a magyar nemzeti jellem sajátossága adja a kulcsot ezen történeti rejtély megoldásához. Két nemzeti tulajdonvonás alkotja a magyar jellem fő részét: forró hazafiság és önfeláldozó nagylelkűség. Emennek köszönheti Ausztria saját fennmaradását, amannak Magyarország."

50 A történelem szereplőinek tevékenységét aszerint értékelte Horn Ede, hogy az általános emberi szabadságot miként próbálták érvényesíteni. ítéletei összetettek, ami abból is következett, hogy a történelemben a gondviselés érvényesülését is látta. így nem csak a magyar nemességnek adózott csodálattal a szerző, hanem II. Józsefnek is. Horn Edének imponált a nemesség önérdek-érvényesítő politikája. Viszont II. József kellett ahhoz, hogy ez a nemesség megtorpanjon a szakadék szélén, ahova a korábbi óvatos udvari politika vezette.

51 II. József reformpolitikájával alapvetően egyetértett, ugyanakkor a magyar nemesség mozgalmát sem kárhoztatta, mert az: „Önmagában teljesen indokolt volt, és a továbbiakban is nagyon gyümölcsözőnek és sikeresnek bizonyult, Magyarország szabadsága számára éppen úgy, mint általában az újkori európai szabadságtörekvései számára."

52 Nem célunk a magyar történelem múlt századi rajzát mai tudásunkkal szembesíteni. Tudjuk, a mai elemző sokkal pontosabban láthatja a fejleményeket, a különböző politikai erők társadalmi és nemzeti törekvéseit, a holnapi szemlélő pedig felülmúlja a mait. Olcsó dolog volna elmarasztalni, hogy nem tett kellő különbséget a rendi érdekeket védő nemesi nacionalista, a felvilágosult nemzeti reformer és a jakobinus radikálisok között, olyannyira, hogy Martinovicsot és társait nem is említette. Bennünket történelemszemlélete érdekel, az, ahogy a magyar nemzeti történelemmel azonosult, annak pozitívumait és negatívumait értékelte, látta és láttatta; mi vonzotta ahhoz „az igazi magyarhoz", akinek jelszava: „a haza mindenek fölött"? A válasz egy szó: a szabadság. Ennek érvényesítéséhez pedig erő kell. Az 1790 utáni nyelvi magyarosítás erőképzés számára, és ezt így érzékeltette: „A magyar nemzet okosabb vezetői helyesen mérték fel, hogy a magyar szabadság és önállóság védelme Ausztria folytonos támadásai ellenében csak akkor lehet sikeres, ha Hungária valóban a magyarok országává (Magyarországgá) tétetik, ha valamennyi lakóját egy nyelv és egy nemzetiség köteléke erős 49 [HORN:] Ungarn, Die Gegenwart, 1850. V. 1. se [HORN:] Ungarn, Die Gegenwart, 1850. V. 3. 51 [HORN:] Ungarn, Die Gegemvart, 1850. V. 5. ?2 [HORN:] Ungarn, Die Gegenwart, 1850. V. 7. 119