Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.

Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből 1850-1851 volna nemzeti célkitűzéseik teljesebb kivitelezésének lehetőségével, amikor a katonai ellenforradalom többet ígért, és mindez egybefonódott az alkotmányos Ausztria - reálisnak tetsző - reményével? Horn maga is érezte állításainak leegyszerűsítő jellegét. Innen helyzetelemzésének bizonyos belső ellentmondásai. Az csak egyszerűen információhiánynak tűnik, hogy a „magyarománia" hasonló tüneteit nem vette észre az együtt élő népek nacionalizmusában, ugyanis a birodalmi szláv törekvéseket elmarasztalta: azt, hogy a prágai felkelés után a sértett szlávok „inkább akartak nem szabad szláv, mintsem szabad német Ausztriát." Ezért a német liberálisok ellen fordultak, és így a magyar hadsereg október elején hiába ajánlotta fel a bécsi parlamentnek Jellasic demoralizált seregének üldözését osztrák földön is. (A parlamenti többség ugyanis már antiliberális volt, és következésképpen magyarellenes.) Márpedig, ha az elfogadta volna a magyar segítséget, akkor Horn Ede szerint „valószínű, hogy Ausztria és Magyarország újabb története másképpen alakult volna". A tanulság: „Soha és semmikor sem szabad az általánost az egyedinek, a szabadságot a nemzetiségnek feláldozni vagy alárendelni; és amely nemzet, amely nemzetiségének vélt érdekét szolgálva saját vagy más nemzet szabadságát feladja, nemcsak a szabadságot veszti el, hanem nemzetiségét is, amelyért ilyen súlyosan vétkezett!"

12 A magyar konzervatív bűnbakkereső szemlélet Kossuthban találta meg a célpontját. Horn - bár elmarasztalta saját és kortársai „magyaromániáját" - Kossuthot nem támadta, és nem csak taktikai szempontokból járt el így. Abban persze van némi taktikai mozzanat, ahogy felidézte az akkori magyar ellenzéki vezető 1848. március 3-i beszédét, illetve azt a részét, amely az örökös tartományok számára is alkotmányt követelt, hiszen ez Ausztria egysége melletti érvként hathatott. A beszéd jelentőségének érzékeltetésére külön kiemelte, hogy a március 13-i bécsi forradalmat ez váltotta ki közvetlenül, míg a francia- és németországi fejlemények csak közvetve hatottak.

13 Ugyanakkor a magyar függetlenségi törekvést nem tartotta egyetlen személy - jelesen Kossuth - ármányának, pillanatnyi szeszélyének, hatalmi vágya következményének. Határozottan elutasította azt a nézetet, amely szerint a bécsi forradalom nélkül elmaradt volna a magyar forradalom. Hiszen miként magyarázható, hogy korábban Bécs oly hűséges volt, „miközben nekünk már a XVI., XVII. és XVIII. században [...] megvoltak a magunk Bocskayai, Thökölyei, Rákócziai, Bethlenjei és mások??..."

14 A már említett felemás helyzet sajnálatos fejleménye szerinte az, hogy magyar politikusok a német sajtóban az összmonarchia egysége mellett érveltek, otthon pedig másképpen jártak el.

15 A hazafias törekvések végcélja az önállóság volt. Az „utolsó forradalom" azon felismerés eredményeként bontakozott ki, hogy a „perszonálunió" akadályozza az ország anyagi és szellemi fejlődését. A Függetlenségi Nyilatkozatot az egész nemzet igenelte. „A magyar forradalom csak az orosz '* HORN, 1850b 142-143. 13 HORN, 1850b 106. 14 HORN, 1850b 107. 15 HORN, 1850b 95-96. 109