Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.

Közlemények túlerőn, Görgey árulásán és más politikusok, katonai vezetők árulásán »tört meg«, és semmiképpen sem a Függetlenségi Nyilatkozaton."

16 Még ugyanebben az írásban - némileg ellentmondva önmagának - azt fejtegette, hogy a független Magyarország a korai cári intervenció elmaradása esetén meg tudott volna birkózni a belső nemzetiségi harccal.

17 A szerző célja viszont azon alternatíva mérlegelése, hogy Magyarország vagy teljesen elszakad Ausztriától, vagy szoros kapcsolatba lép vele. 1850-ben ez utóbbi kialakítása kínálkozott Horn Ede számára az egyetlen lehetőségnek: úgy elfogadtatni a centralizált összmonarchiát és vele „a német elem" szupremáciáját, hogy a szükségszerű önbírálat eredménye ne önlefegyverzés legyen. Azt akarta tudatosítani, hogy bár a nemzet akarta a függetlenséget, az osztrák kormánynak még sincs joga a nemzetet büntetni.

18 Vagyis - mint említettük - a felemás helyzet következménye volt minden rossz. De mi is a nemzet ebben a Horn-féle konstrukcióban? A mű ereje és gyengéje, hogy nem ad meghatározást. A nemzeti érvekkel mozgósított magyarság egésze jelenik meg nemzetként. Az országot hajdan meghódító „magyar törzs" lett „a nép, a par excellence nemzet". A hatalom tudata még a legszegényebb magyar parasztban is él, a más nemzetiségűeket, legyen az gazdag mágnás, lenézi. „Imaginárius osztozkodás a hatalomban", ez kötötte urához, aki „a törzsi uralmat valójában képviselte." így a „patriarkális egyetértés és a törzsi rokonságból fakadó vonzalom" jellemezte a magyarságot, amelynek történetében Dózsa György felkelése múlékony epizód. „A vad magyar parasztnak is »a haza mindenek fölött«, uralkodó szenvedélye a hazafiság." Európa egyetlen, a forradalomtól áthatott országában ilyen egyetértés nemesek és nem nemesek között nem alakult ki. „A nem magyar parasztot, akár a nem magyarokat, ekkor nem vették figyelembe."

19 Sommás ítélet ez, amelyben vélhetően Horn származása is szerepet játszott. A lényeg azonban az, hogy így látta nemzetét. A nemzetet, amelyhez ragaszkodott, de amelyre neheztelt, mert nem egyenjogúsította saját vallási közösségét: a zsidóságot. Ez az érzelmi vonzódás és ellenérzés mintha megzavarta volna logikáját. Vad indulattal ostorozta a konzervatívokat azért is, mert a „felforgató párt" műveként akarták beállítani a forradalmat. Márpedig, ha ez a párt győzött volna, akkor nem az történt volna, ami történt. Felfogása szerint, 1848 tavaszán népfelkelés volt, és nem is érdemli meg a forradalom nevet. „Egy népfelkelés, amelynek élén kezdettől fogva végig az ország legmagasabb és leggazdagabb nemessége állt, amely a parasztnak középkori terheit csak azon feltétellel engedte el, hogy az állam ezért a nemességet kárpótolni fogja, azaz a paraszttól valamiféle adóreformmal azt vonja el, amit eddig robottal szolgált; egy népfelkelés, amelyből hiányzott az akarat és a bátorság, hogy a fennen kinyilvánított egyenlőséget valóra váltsa, és amely választási törvényével a nem nemesek számára a politikai jogok16 HORN, 1850b 114-116. i7 HORN, 1850b 93. 18 HORN, 1850b 100. 19 HORN, 1850b 50-53. 110