Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Pálffy Géza: Mellőzött magyarok? Hadikonferenciák ülésrendjei 1660–1662-ből és 1681-ből / 47–63. o.

PALFFY GÉZA MELLŐZÖTT MAGYAROK? HADIKONFERENCIÁK ÜLÉSRENDJEI 1660-1662-BŐL ÉS 1681-BŐL OMITTED HUNGARIANS? WAR CONFERENCE SITTINGS FROM 1660-1662 AND 1681. It is a recurrent topic of Hungárián historiography to describe the Viennese imperial court as distrustful of Hungárián aristocrats, and omitting them when taking the most important decisions concerning Hungary. It is especially since the second half of the 19th century that the suspicion and mistrust towards the Hungárián political elité is expressed almost with no exception. The study below strives to prove — by presenting war conference seatings — that the opinion of the most influential members of the Hungárián political elité (loyal to the imperial court, of course) and — in case of economic matters — of Hungárián fínancial institutes was almost always taken intő consideration. The „omissiontheory" of Hungárián Romantic historiography, surviving until our days evén in the historical conscience, is not based properly on sources and lacks ground in the light of recent investigation. The author would liké to draw attention to the complexity of the problem and to the future tasks with the present source publication. A kora újkorral foglalkozó magyar történetírásban már-már toposzszerű kijelentéssé vált, hogy a Mohács utáni évszázadokban a bécsi udvar általában igen bizalmatlan viszonyban állt a magyar főurakkal, és ezért mellőzte őket a Magyarországot érintő legfontosabb döntések meghozatalakor. Különösen igaz ez a megállapítás a Magyar Királyság 17. századi történetére (azon belül is főként az 1650 utáni kritikus évtizedekre) vonatkozó feldolgozásokra, amelyek a 19. század második fele óta csaknem kivétel nélkül határozott szavakkal emelik ki a magyar politikai elittel szembeni gyanakvást és a különféle rendi tisztségviselők — a hadakozásban legjártasabb főnemesek közül mások mellett a költő és hadvezér Zrínyi Miklós (1620-1664) — mellőzését.

1 Noha kétségbevonhatatlan, hogy a bécsi udvar és a magyar rendek viszonya sohasem volt mentes a bizalmatlanságtól, ez azonban korántsem tekinthető speciális magyar jelenségnek. Egyrészt a központi kormányzat efféle magatartása (különösen az abszolutista államok kialakulásának időszakában) korántsem csupán a magyar politikusokkal szemben volt jellemző (gondoljunk csak a birodalmi választófejedelmek tanácsadóival szembeni bizalmatlanságra), másrészt általában véve is így volt ez a korabeli európai államokban, de nem kis részben már a magyar uralkodók vezette budai magyar királyi udvar és a magyar rendek (különösen a későbbi alsótáblát alkotó köznemesség) között a késő középkorban is.

2 Az udvar és a rendek, a bécsi központ és a magyar politikai elit egyszerű, sematikus szembeállítása tehát meglehetősen félrevezető.

3 Vitathatatlan ugyanakkor, hogy a 17. században Bocskai István hajdúfelkelése (1604-1606), majd még inkább a Habsburg Monarchiát (és benne a Magyar Királyságot) története egyik 1 Terjedelmi okokból csak a legújabb munkákat idézhetjük (ezek bőséges régi irodalommal): VÁRKONYI ÁGNES, R.: A Királyi Magyarország 1541-1686. Bp., 1999. (Tudomány — Egyetem) 70-135. és ÁGOSTON GÁBOROBORNI TERÉZ: A tizenhetedik század története. Bp., 2000. (Magyar Századok, 7.) passim. 2 ENGEL PÁL: Társadalom és politikai struktúra az Anjou-kori Magyarországon. Bp., 1988. (Előadások a Történettudományi Intézetben, 11.) 11-16. 3 Erre legutóbb a Wesselényi-összeesküvés kapcsán R. VÁRKONYI ÁGNES is felhívta a figyelmet: A Wesselényi szervezkedés történetéhez 1664-1671. Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére. Szerk.: FODOR PÁL-PÁLFFY GÉZA-TÓTH ISTVÁN GYÖRGY. Bp., 2002. (Gazdaság- és társadalomtörténeti kötetek, 2.) 439-440.