Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Orosz László: A két világháború közötti német „délkelet-kutatás” és a magyar tudomány kapcsolatához. Fritz Valjavec és Mályusz Elemér levelezése (2. rész) / 117–154. o.

128 Forrásközlések német folyóiratban óhajtom kissé korrigálni. De, meggyőződésem szerint sikerül a tények alapján és az igazság felmutatásával elhárítani az akadályokat s bízom abban, hogy a magyar tudományos életet jellemző elfogulatlanság könnyűvé fogja tenni dolgozatom eredményeinek itthoni elfogadtatását. Ha elutazom is az ünnepekre, az csütörtök előtt már nem történik meg. így bármikor rendelkezésére állhatok, amikor Önnek a legmegfelelőbb. Ha nincs más elfoglaltsága kedden, 4-én délután vagy este felé, akár ebéd után is szívesen várom, hogy a cikket megbeszélhessük. Természetesen más napon is; telefonszámom: 1-562-04. Engedjen meg azonban egy megjegyzést. Szeptember óta a világ nagyot változott, oly jelenségeket is vetve fel, amelyekkel még nem sikerült tisztába jönnöm, mert fájó volna végleg kiábrándulni bizonyos eszményekből s mert talán van még remény a további megértéshez. Ha azonban Ön is úgy gondolná, hogy a mai ú.n. Szlovákia lakosságának 41 %-a német

114 — végül is ez lehet az Ön meggyőződése - úgy, ne vegye rossz néven, ha minden további tárgyalást, megbeszélést teljesen céltalannak tartok. Ebben az esetben talán halasszuk el együttműködésünket oly időpontra, amikor a hivatalos német felfogás nagyobb megértést fog tanúsítani a magyarral szemben. Természetesen mindez nem érinti az Ön személye iránti nagyrabecsülésemet s baráti érzelmeimet, amelyek hangsúlyozásával maradok igaz híve Mályusz magyar nemzetiségi politika. Vö. 124. Íj.), és bizonyítani próbálta, hogy az első királyok nemzetiségpolitikáját éppen nem a tolerancia, hanem a türelmetlenség és a letelepedő idegenek beolvasztására való törekvés irányította, amit az bizonyítana, hogy az érkezőket lehetőség szerint, nem egy tömbben, hanem az ország egész területén szétszórva, jelentősebb magyar népi tömegek közé telepítették. A tolerancia, az autonómia-igények akceptálásának jelei majd csak a 15. századtól, tehát amikor a rendiség ki virágzásával szélesebb társadalmi rétegek jutnak a hatalomba (vagyis egyfajta „demokratizálódással") együtt mutatkoznak (1. Universiías Saxonum). A 40-es évek elején e témakör kapcsán lezajlott újabb pengeváltásuk, csakúgy mint a vitát kiváltó •— imént említett — értekezését postázza a rendkívül érdeklődő Valjavecnek) leginkább azt bizonyítja, hogy érveikkel nem sikerült meggyőzniük egymást, és bár a nemzetiségi kérdés kapcsán mindketten kifejtették saját nemzetfogalmukat, amelyek végeredményben a trianoni békediktátum revíziójának alátámasztására szolgálnának (mindössze ennyiben áll konszenzusuk), ám Szekfü továbbra is politikai nemzetben és „államrezon"-ban, hatalmi konstellációkban gondolkodva képzelte el a területi integritás visszaállítását, míg Mályusz a korabeli német nemzetfogalomtól ihletve (áru azzal szemben) népi nemzetet látott maga előtt. Utóbbi általában a magyar művelődés önállóságának hangsúlyozásával, a nemzeti összetartozás-tudat felébresztésével, belső és nem állami erő mozgósításával kívánt célhoz érni. (Vitájuk ezen szakaszához 1. ERŐS, 103-125.) E sorok írója minden igyekezete ellenére sem akadt nyomára a Mályusz által sérelmezett számadat forrásának.