Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Maurice Couve de Murville francia külügyminiszter magyarországi tárgyalásai) 1966. július 28.-júlis 30.) (Magyarország helye és szerepe a francia nyitási politikában, 1966-ban) / 75–92. o.

8-1 Közlemények olyan katonai tömörülésről vitatkoznak, amelyek létének indokoltsága már kölcsönösen megszűnt. Ehhez járult még, hogy a NATO-ban az USA is aktívan képviselte az érdekeit, miközben véleménye szerint az európai biztonság kérdése olyan politikai probléma volt, amelyet európai keretek között —- Németország részvételével — kellett megoldani. Péter János a válaszában kifejtette, hogy nehéz európai biztonsági konferenciát szervezni anélkül, hogy a német kérdésről ne beszéljenek. Hangot adott azon véleményének, hogy a német megnyilatkozásokban érezhető Franciaország hatása, de egyértelművé tette azt is, hogy a német kérdést történelmi tapasztalatok miatt tartja nagyon fontosnak, és nem látja a valódi enyhülés lehetőségét. Kifejtette azt az álláspontját is, hogy bár Franciaország hatott bizonyos fokig Bonnra, de még többet tehetne annak érdekében, hogy a bonni kormány reálisabb politikát folytasson, és vegye tudomásul az NDK létét. Couve de Murviile a német kérdés megoldására nem tudott egyértelmű választ adni. A francia külügyminiszter kifejtette, hogy szerinte az NSZK „de facto" már tudomásul vette az NDK létét, mert különben nem lenne egyesítési problémája. A két Németország között bizonyos kezdeti kapcsolatok már kialakultak, és véleménye szerint ez a tendencia tovább folytatódik. A problémát abban látta, hogy az NDK hivatalos („de jure") kapcsolatok létesítésére törekszik, míg az NSZK csak nem hivatalos kapcsolatokat akar. Az NSZK és a szocialista országok viszonyában a legnagyobb akadályt az un. Hallstein doktrínában

37 látta. Elmondta, hogy francia részről már több ízben is javasolták az NSZK-nak, hogy szélesítse a kapcsolatait Lengyelországgal és Csehszlovákiával. Külön említette viszont Romániát, amelynek nem volt közös határa Németországgal. Péter János erre ismételten javasolta, hogy Franciaország bővítse kereskedelmi kapcsolatait az NDK-val, amire Couve de Murviile azt válaszolta, hogy nem ismerhetik el az NDK-t, mivel ez rontaná a kapcsolataikat az NSZK-val. A magát „megmakacsoló" magyar külügyminiszter azt javasolta, hogy a párizsi NDK kereskedelmi kirendeltség viszonzásaként a franciák szintén nyissanak kereskedelmi kirendeltséget Berlinben, amit a tárgyalópartnere határozottan elutasított. Péter János végül Lipcsét javasolta, amelyet Couve de Murviile szintén elhárított azzal, hogy szerinte nem változtatná meg lényegesen a helyzetet. Miután mindkét fél számára egyértelművé vált, hogy a német kérdés megítélésében az álláspontok nem egyeztethetők össze, a gazdasági problémák megvitatására tértek át. A Közös Piacról szólva Péter János ismételten kifejtette azt a véleményét, hogy szerinte ellentét van a Közös Piac fejlesztésére irányuló francia törekvések és az „európai Európa" koncepció között: „Ami az európai egyensúlyt illeti, hajói emlékszem az Önök kijelentéseire, a nyugat-európai gazdasági integráció fejlesztését akarják azért, hogy megteremtsék az európai egyensúlyt. Azért viszont, hogy létrejöhessen egy valódi — gazdasági értelemben értelmezhető — európai Európa, akkor egy szélesebb integráAz ún. Hallstein doktrínát 1955-ben fogalmazta meg Walter Hallstein, Konrád Adenauer külügyminisztere. A doktrína értelmében az NSZK vállalta, hogy rendezi a III. Birodalom „örökségét" (kártérítések, kapcsolatok Izrael Állammal), de ennek viszonzásául a nemzetközi partnerektől az NDK elismerésének az elutasítását kérte. Az NSZK megszakította diplomáciai kapcsolatait azokkal az államokkal, amelyek az NDK-t elismerték. Ez történt pl. Jugoszlávia esetében is, amikor az elismerte az NDK-t, 1967-ben azonban ismét nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot létesítettek. A magyar külügyminiszter értékelése szerint Couve de Murviile álláspontja 1965-ös tárgyalásukhoz képest I966-ra rugalmasabbá vált. L. GARADNAI: Péter János külügyminiszter, i. m. 148.