Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Bertényi Iván: A címerek mint a propaganda eszközei az élő heraldika korában Magyarországon / 13–25. o.

17 Bertényi Jván: A címerek mint a propaganda eszközei A kevésbé ismert családok esetében a címerekhez kötődő propaganda minden bizonnyal csak szűkebb körben érvényesülhetett. Különösen áll ez a nem szokványos, a kortársak számára nem közismert szimbólumokat ábrázoló címerek esetére. Az 1429-ben Kölkedi István fiainak adományozott (birodalmi formában, de Pozsonyban kelt) armális szövege szerint a saskarom címerkép azt jelenti, hogy amit a címernyerők az alázatosság, a vitézség karmával megmarkoltak, meg is tartják; a saslábat átfúró nyílvessző a címerszerzőket üldöző balszerencse szimbóluma, míg a sasszárny azt a vágyat fejezi ki, amely több erény gyakorlására sarkall. A címerkép sárga színe mint a szeretet szimbóluma szintén említést kap az armális szövegében.

14 A túl bonyolult, túl sokféle és köztük néhány kevésbé ismert értelmezésű szimbólum mindenképp hátrányosan befolyásolhatta a címer propaganda hatásához kívánatos jó megjegyezhetőséget. A címerképbe fúródott nyílvesszőt a kortárs szemlélő inkább nyíllövéstől elszenvedett sebesülésre utaló szimbólumnak tarthatta (gondoljunk a Berekszói címer előbb bemutatott szimbolikájára). Persze a sebesülés önmagában is balszerencsés esemény, de annak konkrét formája, és nem általában a címertulajdonosokat üldöző balszerencse. (Könnyen lehet, hogy a családot közelebbről ismerők egy valóban megtörtént nyíllövésről tudtak, de ezt már nem örökítették meg.) Több mint fél évezred távlatából elég nehéz bizonyossággal állítani, de ismerve az adott politikai körülményeket, gyanítható, hogy kivételes esetben maga a címernyerő sem törekedett valamilyen akkor kevésbé „divatos" erényt a kelleténél jobban propagálni, hiszen a legfőbb lovagi, nemesi érdem, a vitézség tanúsítása (a címernyerés leggyakoribb indoka) mellett más úton-módon is címerhez lehetett jutni. Szűkebb kisnemesi, polgári, paraszti környezetben az ilyen címerszerzés akár még jelentős személyi, családi presztízst is jelenthetett, az ország vezető bárói, főpapjai körében azonban már nem. A már kisnemes királyi szakács („speciális cocus nostre majestatis") Eresztvényi Ferenc 1414-ben kapott címereslevele szövegében nem részletezi a címernyerő hű szolgálatait, de a foglalkozás megnevezése és a címer ábrán tűz felett sülő, kopoltyúján fanyárssal átdöfött csuka így is bizonyítja, hogy Zsigmond király meg lehetett elégedve (a rokonai körében több szakácsot is felvonultató) címerszerző konyhaművészetével.

15 Hasonlóképpen méltán büszkélkedhetett (az 1430-ban címerével együtt nemességet is nyerő) Zágrábi Daby Mihály, Zsigmond király udvari borbélya is („barbirius nostre maiestatis") saját társadalmi körében azzal, hogy felséges páciensét sikeresen szabadította meg több fájós fogától. A címerpajzsban lebegő fogakon túl a sisakdíszben ágaskodó kar kézfejében tartott fog szöveges utalás nélkül is bizonyította ezt.

16 Egyesek súlyt helyezhettek a jámborságukat, (s ezzel együtt világjárottságukat) kifejező zarándoklatuk címerpajzsukon való propagálására is. Eddig talált adataink alapján úgy tűnik, hogy ez a gondolat az 1470-es években kerülhetett előtérbe. 1478 májusában I. Mátyás király (1458-1490) (lehet, hogy egyfajta diplomáciai megfontolástól is vezérelve) bővítette Petrus Gentile Senilis de Montefalco (= montefalcói) pápai követ kék mezőben három vörös rózsával megrakott, alul fehér szegélyű pólyával ábrázolt címerét. A pólya fölé két arany zarándokkagyló, föléje (az adományozó uralkodó családi címerképének része) arany gyűrűt tartó fekete hollófej, alája (a Perényi címerének sasember fejéhez hasonló) hosszú szakállú és hajú levágott emberfő került. A címernyerő 14 MHH II. XI. (XXXVI.) 39-40. 15 MHH I. II. sz. 35-36. 16 MHH I. XIII. sz. 59-62.