Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - IRODALOM - Érszegi Géza: Vom Nutzen des Schreibens. Sociales Gedächtnis, Herrschaft und Besitz. Hrsg. Walter Pohl und Paul Herold. Wien, 2002. / 139–141. o.

Irodalom 141 Herold az oklevelek megszövegezésének folyamatát mutatja be az 1446-1447-ben Fülöp burgundi hercegnek adott oklevelek alapján, amelyekkel III. Frigyes német király 1447. szeptember 20-án Fülöp hercegnek adja Burgundiát, Lotharingiát, Brabantot stb. Az ügyről négy dokumentum maradt: 1. a hűségeskü németül megpecsételés és keltezés nélkül, 2. az adománylevél német fordításban, 3. az adománylevél latinul korabeli másolatban vagy fogalmazványban, és végül 4. a hennegaui grófság adományozásáról szóló latin oklevél korabeli másolatban vagy fogalmazványban. Noha egyetlen eredeti nem maradt fenn, mégis rekonstruálható az ügymenet más források bevonásával. Helga Pénz az írás színhelyét vizsgálja, azaz az írott dokumentum használatát, megőrzését és hagyományozását a dürnsteini (Niederösterreich) ágostonosok levéltára alapján. A kolostort eredetileg 1289-ben a klarisszáknak alapították, és csak az alapítócsalád kihalása után lett ágostonos, majd 1788-ban a szomszédos Herzogenburg kebelezte be. A kolostor sorsát nyomon lehet követni a levéltári anyagán. Cristoph Sonnlechner a kora újkori környezetgazdálkodás történetének kutatva az alsó-ausztriai kolostori és a salzburgi érseki birtokok agrár-, főleg erdőgazdálkodásának írásos forrásait vizsgálta meg. Az erdőgazdálkodás a 15. század végén és a 16. század elején fordulóponthoz érkezett, és ez nyomon követhető a gazdálkodás írásos forrásaiban. Ami ennek a kutatási témának a ,jövőjét" illeti, azt Thomas Hildebrad kitekintésében találjuk meg. Az 1980-as és 1990-es években a történeti kutatás az írást mint a szóbeliség ellentétét vizsgálta. Az újabb felfogás szerint az írásbeliség és a szóbeliség a közlésnek két formájaként értelmezhető, de természetesen mellettük a közlés más módjait is egységben vizsgálják. A gondolatok közléséből furcsa lenne, ha kizárnók akár a hangfelvételeket, akár a képi közléseket. A „füllel olvasható" iratoknak éppúgy megvan a helyük a társadalomban, mint minden ábrázolásnak a piktogramoktól a részletgazdag képekig. Különösen fontos együttes vizsgálatuk forráskritikai szempontból. A bármilyen formában „rögzített" gondolat félreértést és megértést egyaránt szülhet. A félreértést kiküszöbölni és megérteni a dokumentumot, egyaránt kiemelkedő feladat. A kötet rendkívül fontos kutatási szempontokat érvényesítő tanulmányai elsősorban azért lényegesek, mert többnyire nem végeredményt közölnek, hanem új megfontolásokra ösztönöznek abban az irányban, hogy az emberiség (elsősorban középkori) történetének különböző hordozókon (írás, kép, hang) és különböző formákban (írás: oklevél, krónika, felirat stb., kép: rajz, írásforma stb.) megjelenő közléseit miként kell és lehet a társadalom szempontjából egységben vizsgálni és kritikai vizsgálat tárgyává tenni. Érszegi Géza