Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Orosz László: A két világháború közötti német „délkelet-kutatás” és a magyar tudomány kapcsolatához. Fritz Valjavec és Mályusz Elemér levelezése,1. rész / 105–137. o.

110 Forrásközlések pozitív fogadtatásra leltek. Az érintett országok, így Magyarország hivatalos történetírása részéről érkező esetleges szemléletmódbeli kritikák pedig csak még inkább segítették németországi érvényesülését, publikációinak recepcióját a német tudományban.

13 E szemléletmódbeli különbségek, amelyek a '30-as években megkapaszkodó politikai kurzus elvárásaihoz igazodva esetleg meg is könnyíthették nem egy feltörekvő, fiatal tudós számára a boldogulást, egy tudományos folyóirat nemzetközi karakterének kialakításán fáradozó szerkesztő számára viszont éppen nem az áhított kooperáció megteremthetőségének előmozdítása irányába hatottak. Jól példázza ezt az ellentmondást Valjavec kiterjedt korrespondenciája, amelyben a célszemély politikai hovatartozásának gondos feltérképezését követően a legkifinomultabb manőverek felvonultatása követhető nyomon

14

, aszerint, hogy a folyóiratbeli közreműködés kicsikarását stratégiai feladatként szívügyének tekintő, és e célnak valóban lelkiismeretesen (akár személyes averzióit is félretéve) eleget tenni kívánó szerkesztő a kiszemelt tudós megnyerése céljából amely irányvonal ki domborításának célszerűsége mellett határozott. E rendkívül kényes egyensúlyozás nagyfokú precizitást és összehangoltságot követelt meg, amelynek folyamatos és zökkenőmentes fenntartása a feladatkör vállalásával tulajdonképp mélyvízbe csöppent Valjavec kivételes talentumát és munkabírását igazolja. A gyanakvó és a német völkisch-kutatás szekerét tolni nem kívánó délkelet-európai kollégák bevonása (és ezáltal a tudományos életben megkapaszkodni vágyó lap nemzetközi legitimálása) 13 A gyors ütemű németországi karrierépítést jelentős mértékben elősegítették azok a magyarországi recenziók, amelyek Valjavec munkáiban az előretörő völkisch gondolkodásmód tetten érhetőségét nehezményezték, és bennük a német népiségtudomány sablonjaira, köztük pl. Valjavec közeli barátjának, Harold Steinackernek bizonyos gondolataira ismertek rá. Vö. mindehhez a későbbiekben tárgyalandó bírálatokat Mályusz Elemér, Pukánszky Béla, Csapodi Csaba, Kosa János stb. tollából. Harold Steinacker történetírói munkásságához vö. TOKODY GYULA: Edmund és Harold Steinacker a német Südostforschungban. Századok, 131. (1997) 3. sz. 677-722. 14 Valjavecnek a Südost-Forschungen szerkesztőjeként követett módszereiről, és a lap nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolása terén kifejtett erőfeszítéséről kitűnő áttekintést ad a Südost-Institut történeti részlegének vezetője, Kari Nehring közlésében megjelent forrásmunka, amely Szekfü Gyula és Valjavec levelezésének egy rövid — 1934 és 1936 közötti — szeletén keresztül (Zu den Anfángen der Südost-Forschungen. Der Briefwechsel von Fritz Valjavec mit Szekfü Gyula 1934-1936. Südost-Forschungen, 50. [1991] 1-30.) a német népiségkutatás nemzetközi kapcsolatrendszerének — a legtekintélyesebb két világháború közti magyar történész presztízse segítségével történő — bővítési folyamatát követi figyelemmel. Délkelet-Európa szakmai közéletének figyelme ekkor irányult újra Fritz Valjavec személyére és munkásságára. A kifejezetten figyelemfelkeltő szándékú közlemény hatására felpezsdülő érdeklődés eredménye magyar oldalról Tilkovszky Lóránt említett — elsősorban Valjavec politikai és népinémet kapcsolatait feltáró — tanulmánya, valamint újabban OROSZ LÁSZLÓ: Fritz Valjavec (1909-1960) és a Délkelet-Európa-kutatás. Századok, 135. (2001) 3. sz. 635-647. Nehring forráspublikációja, illetve annak bevezető tanulmánya jelen munkának is legfontosabb iniciatívája volt, a most közlendő Mályusz-levelezés ugyanis épp a Südost-Forschungenben közzétett Szekfülevelezés parallelje gyanánt ugyanannak a problémakörnek egy másik szegmens felől történő megközelítésére vállalkozik. Nevezetesen arra, hogy a népiségtudományi szemléletmódot következetesen elutasító, és ezen nézetével a hivatalos magyar történettudomány — csaknem — egészének utat mutató Szekfuhöz képest milyen más hozzáállással közelít a népiségtörténeti irányzatot felvállaló, sőt azt meghonosítani kívánó Mályusz a német népiségtudomány prominens folyóiratához, illetve annak szerkesztőjéhez. Míg Szekfü tisztán szellemtörténeti orientációja a hagyományos német historizmus lassan háttérbe szorított, illetve ellehetetlenített képviselőivel szimpatizált, és elvi alapon (politikai aggályoktól is kísérve) utasította el a Valjavec lapját is mozgató irányzat közeledését, addig Mályusznak a módszertanilag ugyan rokonnak érzett, ám politikai-ideológiai végkicsengésében tőle (is) mérföldes távolságra lévő német népi-ségtudomány orgánuma irányába kellett véleményt formálnia. Ennek ellentmondásai és buktatói jól kiegészítik azt a képet, amit Szekfü konzekvensen tartózkodó magatartásának dokumentálása alapján Kari Nehring munkájából nyerhetünk.