Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Orosz László: A két világháború közötti német „délkelet-kutatás” és a magyar tudomány kapcsolatához. Fritz Valjavec és Mályusz Elemér levelezése,1. rész / 105–137. o.

OROSZ LASZLO A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI NÉMET „DÉLKELETKUTATÁS" ÉS A MAGYAR TUDOMÁNY KAPCSOLATÁHOZ: FRITZ VALJAVEC ÉS MÁLYUSZ ELEMÉR LEVELEZÉSE (1. RÉSZ) ON THE RELATION OF THE GERMÁN SOUTHEAST-RESEARCH BETWEEN THE TWO WORLD WARS AND THE HUNGÁRIÁN SCIENCE. THE CORRESPONDENCE OF FRITZ VAUAVEC AND ELEMÉR MALYUSZ. The correspondence shows the relation of Valjavec, descending from the Bácska and Budapest, living in Munich, and Malyusz between 1935 and the summer of 1944. Valjavec, as the editor of the SüdostForschungen — the Journal of one of the centres of Germán ethnic research, the Südost-Institut —, had an expanded correspondence with the authorities of Hungary and the whole South-Eastern Europe, including Elemér Malyusz, the main figure of Hungárián ethnic research. It is especially interesting for us to see how Valjavec — as the loyal follower of Germán imperial interests — could establish a permanent Professional relationship with the Hungárián scientist standing on the opposite side, studying the problems from the point of view of his own country. The letters show the process how Valjavec gains the confidence of the fundamentally mistrustful Malyusz, taking advantage of the local exclusion of the Hungárián scientist, and turning the periodical arguments involving Malyusz intő his own favour. Az első világháborút lezáró békeszerződések során létrehozott rendezés, a megváltozott politikai konstelláció és az alapvetően új nemzetközi kapcsolatrendszer a győztes és vesztes államok tudományos életét egyaránt újszerű kihívások elé állította. Az új viszonyokban történő mihamarabbi megnyugvást kívánó, illetve az azokba beletörődni nem tudó, és a történelmi igazságtalanságok rendszeres napirenden tartásával az újragondolás szükségességét hirdető szemléletek egymásnak ellentmondtak ugyan, ám végső soron azonos gyökérből táplálkoztak, és tudománypolitikai konzekvenciáik is azonosak voltak: a feleket fokozott ideológiai hadviselésre, tudományos agilitásra és aktivitásra sarkallták. Különösképp így volt ez az akkor még ki sem alakult (napjainkban sem konzekvensen használt) elnevezését, definiálatlan határú térség, az egykori Habsburg Monarchia újonnan alakult államai esetében. A legyőzött vagy diadalmasan megszülető utódállamok egymás tudományos közéletét és Európa köztudatát egyaránt állandó kultúrpolitikai offenzíva alatt tartották, és a mégoly apró tudományos részsikerek kicsikarása érdekében is hatalmas energiákat mozgósítottak. A tudománypolitika stratégiai kérdéssé vált, és a nagypolitika szintjére emelkedett; taktikus felhasználása által kellett ugyanis a nagyvilág számára meggyőzően bizonyítani egész országok létét megalapozó államideológiák létjogosultságát, vagy akár ellenkezőleg, kikezdeni ezek betontalapzatát, és valami régi, bevált államegység kontinuitását igazolni. A térség pezsgő tudományos szellemisége (jobban mint bármikor azóta) ideirányította a nemzetközi szakmai és politikai közélet figyelmét. Állandó téma lett a Habsburgok egykori államkonglomerátumának jövője. Szó sem volt ekkor — a két világháború közötti időszakban — az itt élő népek összemosásáról, és a későbbi bipoláris világ egységesen kezelt „Ostblock"-felfogásának sablonjairól. Annál jóval erősebb volt a megismerés igénye Európa részéről, az elkülönülés vágya és az egyedi sajátosságok megismertetésének szándéka pedig a térség államainak oldaláról. így aztán az információk áradatáról épp az érintett országok gondoskodtak legintenzívebben parázs vitáikkal, és