Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - IRODALOM - Ólmosi Zoltán: Ladányi Andor: A gazdasági válságtól a háborúig. A magyar felsőoktatás az 1930-as években / 328–331. o.

Irodalom 329 tekintő koncepcióval Klebelsbergtöl eltérően nem rendelkezett." Ráadásul Klebelsberget a '20-as években a nemzetközi hatások kényszerítő feltételei kevésbé zavarták, míg Hóman kevésbé koncepciózus személyisége mellett a kormánypolitika új prioritásaival is teljes mértékben azonosult, és követte annak német-olasz háborús irányvonalát. A '30-as évek oktatáspolitikája tehát — mind gazdasági, mind politikai értelemben — kényszerpályán futott, amit csak tetézett az oktatói, professzori kar konzervativizmusa. Ladányi Andor pontosan láttatja e folyamatokat. Külön érdemének tartom, hogy a tervek, elképzelések bemutatása mellett mindvégig érzékelteti a makrofolyamatokat, írása nem válik unalmas, aprólékos, megemészthetetlen munkává. A gazdasági világválság eredményeképpen a tervbe vett fejlesztéseket leállították, a személyi kiadásokat 28,1%-kal, a tanszékek számát 15%-kal csökkentették. Ez utóbbi főleg a vidéki egyetemeket érintette, ami tovább rontotta az egyébként sem kedvező Budapest-vidék arányt. Itt ismét beleütközünk a Klebelsberg és Hóman közti felfogáskülönbségbe: „Míg Klebelsberg a vidéki egyetemek — elsősorban a szegedi és a debreceni — jelentős fejlesztésére törekedett, addig Hóman a '20-as években stagnáló budapesti tudományegyetemet igyekezett a nagyobb vérveszteségtől megkímélni." Mint azt 1932-ben megfogalmazta: „A vidéki egyetemek feltűnő favorizálása a budapesti rovására egyszer s mindenkorra megszüntetendő, anélkül, hogy az előbbiek jelentősége lényegben csorbíttatnék. Az egyetemek „csonkítását" illető elképzelései azonban nagy nyugtalanságot keltettek és éles tiltakozást váltottak ki a vidéki egyetemi városokban." Hóman így korábbi terveinek módosítására kényszerült. Karok megszüntetése, Ml. egyes intézmények átalakítása helyett így csupán a tanszékek számának csökkentését javasolta. Az egész intézményhálózat átalakításából végül csak a műszaki és gazdasági egyetemek integrálása valósult meg, amelynek eredményeként az 1934. évi X. törvény értelmében öt karral létrejött a József Nádor Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem. A merev egyetemi rendszer konzerválásához hozzájárult, hogy a jogi- és hittudományi képzés elavult túlsúlya nem, vagy alig változott, és csupán 1940-^4l-re — összefüggésben a háborús előkészületekkel — nőtt meg a műszaki képzés aránya. Hiába csökkent a '30-as évek első felében a hallgatói létszám, az elhelyezkedési gondok továbbra is megmaradtak, és olybá tűnt, mintha túlképzés lenne az országban. Mindez azért is érdekes, mert más európai országokkal összehasonlítva, az évtized közepén a magyarországi hallgatói létszám erősen elmaradt az európai átlagtól. A szerző látszólag jelentőségénél is nagyobb arányban foglalkozik a zsidóságot sújtó numerus clausus törvény következményeivel. A kérdés azonban éppen a zsidóságot mindjobban érintő folyamatok tükrében vált fontossá. A Gömbös-kormány idején előfordult egyetemi atrocitások, a „numerus nullus" követelése, az első és a második zsidótörvény, végül pedig az Endlösung tragikus tapasztalatai arra utalnak, hogy a zsidó hallgatók számának korlátok közé szorítása — a '20-as évek végének enyhítő rendelkezéseit leszámítva — egy olyan folyamat része, amely jóval túlmutat a rétegpolitika kérdésein és össztársadalmi jelentőséggel bírt. Korszakunk elején a numerus clausus ellenére a hallgatói létszámon belül a zsidóság aránya 11,9%, ami az adminisztratív rendelkezések hatására folyamatosan csökkent. 1938-39-ben elérte a 3,9%-ot, ami, mint ismeretes, még nem jelentette a végpontot. Ugyanakkor érdekes, hogy — a protekció általánosan elterjedt gyakorlatának megfelelően — a zsidó származású jelöltek mögött is számos keresztény támogatót találunk, bár nyilvánvalóan nem a „sarki fűszeres" gyermekét támogatták. Az 1932-33-ban felvet-