Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - IRODALOM - Ólmosi Zoltán: Ladányi Andor: A gazdasági válságtól a háborúig. A magyar felsőoktatás az 1930-as években / 328–331. o.

330 Irodalom tek protektorai között mások mellett pl. Szily Kálmán államtitkár, Apponyi Albert képviselő, egy főispán vagy a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke személyét találjuk. Egy ízben maga Gömbös miniszterelnök is érdeklődött egy jogi karra jelentkezett zsidó felvételéről, de más alkalommal a kormánypárt elnöke vagy az igazságügy-miniszter is ajánlott zsidó jelöltet. Mindez jelzi azt az abszurd helyzetet, amely a rendszer alapvetően antiszemita felfogása és aközött a tény között feszült, hogy a Horthy-korszak reprezentánsainak ismerősei, barátai között voltak zsidók, akiket kiemelendőnek tartottak a zsidókat általában sújtó rendelkezések hatálya alól. Durván fogalmazva: a korszak elitjében majd mindenkinek volt „házi zsidaja". A kötet külön részét képezi a felsőoktatási reform elvetélt kísérleteinek bemutatása, amit elvben nem lehetne különválasztani a nemzetnevelés kezdetben inkább jelszószerüen alkalmazott programjától. Az utóbbi persze a háborús készülődéssel párhuzamosan egyre jobban a katonai előképzés formáinak előtérbe kerülését jelentette, többek között a kötelező testnevelés keretében a lövészkiképzés, katonai előadások hallgatása, a nemzeti munkaszolgálat intézményei, 1939-től pedig a leventekiképzés kiterjesztése az egyetemi hallgatókra. A felsőoktatási reformtervezetek azonban a gyakorlatban a katonai, honvédelmi neveléstől függetlenül keringtek a hivatalok és az egyetemek között, és lényegében csak a tanulmányi rendszer — pontosabban az egyes képzési ágak tanulmányi rendje — munkálataira korlátozódtak. Általában véve elmondható, hogy a jogász, a bölcsész, az orvosképzés átalakítása nem történt meg. Egyedüli sikert a gyógyszerészképzés valódi egyetemi szintre történő emelése hozott. Az okok sokrétűek: többek között az egyes egyetemek egyedi érdekei, a kultuszminisztérium „impotenciája", ili. a még az Osztrák-Magyar Monarchiában kialakult hagyományok rendszere. A kötetben felvillantott problémák némelyike persze máig ható, és ugyancsak nem megoldott. Elég, ha csupán Kornis Gyula 1918-ban elmondott beszédéből idézünk: „A tudományegyetem, amennyire tehette [...] mindmáig túlnyomóan megőrizte elméleti, mondhatni arisztokratikus természetét. Ez a természet a philosophiai karban domborodik ki. [...] féltékenyen őrzi a régi tudományegyetem eszméjének idealisztikus hagyományait." Lényegében tehát az egyetemi oktatás a régi német-osztrák hagyományok által kitaposott úton bandukolt, és ez meghatározta a nemzetközi kultúrkapcsolatokat is. Ebben az értelemben a '30-as évek visszalépést jelentett Klebelsberg időszakához képest, aki egy 1929-ben tartott — egyébiránt a magyar-amerikai kapcsolatok kiszélesítésével foglalkozó — értekezleten többek között a következőket mondta: „A múlt század vége óta kultúrberendezkedéseink fejlesztésénél úgyszólván a németség által megjelölt nyomokon haladunk." Rámutatott „... arra a veszedelemre, amely [...] az ilyen egyoldalú kulturális függőségből egy nemzet egyetemére hárulhat." A szerző kitekintést nyújt a „visszatért területek" kapcsán felmerült újabb feladatokról is, és kitér az egyedüliként újjászervezett egyetem, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem körüli huzavonára, illetve az ezzel kapcsolatosan más egyetemeken tervezett „egyetemcsonkításra". Bár a képviselőház és a felsőház ülésén többen sérelmezték egyes karok szüneteltetését, Hóman — a rendelkezések átmeneti jellegére utalva — megvalósította elképzelését.