Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - IRODALOM - H. Németh István: Litterae missionariorum de Hungaria et Transilvania (1571–1717) Szerk.: Tóth István György / 313–315. o.

314 Irodalom (ellenreformáció, a megmaradt katolikus hívek megtartása és az elpusztult egyházi hierarchia helyreállítása) szempontjából célterületté vált Magyarország. A hódoltság történetének kutatói már számos olyan fontos részterületet tártak fel, amelyből a korábbiaknál pontosabb és reálisabb képet nyerhetünk a magyarországi hódoltság gazdasági, társadalmi és szellemi viszonyairól. Elsősorban Szakály Ferenc kutatásai mutattak rá arra, hogy a hódoltsági magyar társadalom nem tagozódott be az Oszmán Birodalomba. Olyannyira nem, hogy a „maradék" királyi Magyarország igazgatási és társadalmi struktúrái nem bomlottak fel, a hódoltságban élő magyarság gazdaságilag is jóval több szállal kötődött a Habsburgok fennhatósága alá került országrészen és Erdélyen keresztül Európához, mint az Oszmán Birodalomhoz. A hódolt magyar területek vallási struktúrájáról viszont jóval kevesebbet lehetett tudni. Ismert tény volt, hogy a hódoltságban a reformáció jelentős teret nyert, de a katolikus egyház — és általában a katolikus hívek — életéről, az egyházi struktúráról nem sokat tudtunk, mert a hódoltsági katolizációval kapcsolatban csupán az utóbbi másfél évtizedben indultak meg újra a szisztematikus kutatások. Ezek előzményei az '50-es éveket megelőző katolikus történetírásra nyúlnak vissza — emigrációba kényszerült képviselőinek munkálatai jelentették a folyamatosságot, az ő tevékenységük készítette elő és segítette az újabb kutatásokat. Ezek elsősorban Szegeden és Budapesten indultak meg, és időközben számos kérdést válaszoltak meg a hódoltsági katolikusok és a katolikus missziók történetével kapcsolatosan. A jezsuita rend hódoltsági működésére vonatkozóan számos forrásközlés látott napvilágot, és a több történész által megkezdett római levéltári kutatómunkák eredményeként már számos tanulmány és összefoglaló monográfia is megjelent. A bemutatásra kerülő forráskiadás is e kutatói vonulat (nem is első) eredménye. Tóth István György több írásában tette már közzé az általa Rómában feltárt forrásokat, valamint vonta meg az azokból leszűrhető társadalmi, egyházi és művelődéstörténeti tanulságok mérlegét. Több forrásközlö-elemzö tanulmányt követően 1994-ben jelentette meg a Magyarországon és az Erdélyben tevékenykedő misszionáriusok jelentéseit tartalmazó könyvét. (TÓTH ISTVÁN GYÖRGY: Relationes missionariorum de Hungária el Transylvania, 1627-1707. Bp.-Roma, 1994.) E 43 jelentést tartalmazó kötet folytatásának tekinthetjük a 2002-ben megjelent vaskos kiadványt, amiben az 1572-1717 között Magyarországon és Erdélyben tevékenykedő misszionáriusok 252 levelét olvashatjuk. Annál is inkább az 1984-ben megkezdett munka folytatásának tekinthető az itt ismertetett kötet, mivel — amint arra a szerző is rámutat — a hivatalos jelentések és a levelek egymástól csupán irattanilag különíthetők el, a dokumentumok tartalmát tekintve e két irattípus kiegészíti és megerősíti egymást. A közölt források a pápai missziópolitika és a hódoltsági katolicizmus szempontjából egyaránt kiemelkedő jelentőségűek. A jelentések és a levelek olvasásakor a külső szemlélőben is körvonalazódni kezd az a kép, amely a magyarországi hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség egyházi viszonyait jellemezte az adott időszakban. Molnár Antal eddigi kutatásaiból és lenyűgözően gazdag forrásbázisra támaszkodó — ugyancsak a közelmúltban megjelent — monográfiájából (MOLNÁR ANTAL: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon 1. (1572-1647) Bp., 2001.) az érdeklődő olvasó megismerhette azokat az egyházpolitikai szempontokat és jellemzőket, amelyek döntően meghatározták a délvidéki és hódoltsági katolicizmus 16-17. századi fejlődését. A Tóth István György által közölt források részletesen bemutatják azoknak az összecsapásoknak a részleteit,