Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - IRODALOM - K. Németh András: Analecta Mediaevalia. Tanulmányok a középkorról. Szerk. Neumann Tibor / 305–307. o.

306 Irodalom Bertényi Iván (A XIV. századi magyar királyi földbirtokpolitika néhány kérdése) a késő Árpád-kori és kora Anjou-kori birtokadományozások fajtáinak áttekintése után több példa segítségével kimutatja, hogy a Nagy Lajos-kori „új királyi adomány" (nőve donationis nostre titulo) néven ismert adományfajta tulajdonképpen nem volt „adományreform" és nem tartozik vele össze a „per eum" kifejezés. Borsa Iván (A kancelláriai aprómunkától a gátlástalan birtokosig) egy leánynegyed kiadását követi végig lépésről lépésre, egy, a leleszi premontrei konvent levéltárában fennmaradt királyi mandátum hátlapjára írt konventi feljegyzések és válaszfogalmazványok segítségével. C. Tóth Norbert (A Győr-nemzetség az Árpád-korban) a Győr-nemzetség vélhető eredetének megrajzolása és a 11. századi családfa rekonstruálása után bemutatja a birtokaik alapján általa Győri-Mosoni-, Baranyai- illetve Somogyi-ágaknak nevezett családrészek leszármazását és egyes tagjait, különös figyelmet szentelve a nemzetség talán legismertebb tagjának, Óvári Konrádnak; a tanulmányt családfák egészítik ki. Engel Pál (Adatok az Anjou-kori magyar hadseregről) négy, 1362-ben kelt királyi parancslevél, illetve a magyar sereg vezetőinek nevét meglehetősen torz és hiányos formában rögzítő 1380. évi itáliai jegyzék alapján megállapítja, hogy az I. Lajos-kori hadsereg két, különböző típusú részből állt: a jobb felszereltségü és kiképzésű királyi seregből, valamint a kisebb harcértékű, de nagyobb létszámú bandériumokból. Harmattá János (A bizánci-türk diplomáciai kapcsolatok történetéből) kimutatja, hogy a türk kagán által Maurikios bizánci császárhoz küldött levélben foglalt, illetve bizonyos kínai források által leírt események közti hasonlóságnak — ami alapján ajuanjuan-okat avaroknak volt szokás tekinteni — nincs történeti alapja. Farkas Zoltán (Socrates Scholasticus és a görög paideiá) feltételezi, hogy az 5. századi konstantinápolyi egyháztörténet-író, Socrates Egyháztörténet c. munkájában a pogány (görög) műveltség, főleg pedig a logika védelmében írt érvek a mű szerzetesi olvasóinak szóltak, akik általában nem sokra tartották a pogány műveltséget. Horváth Richárd (Adalékok a Szapolyaiak északkelet-magyarországi felemelkedéséhez) felfigyelt rá, hogy 1460 körül több olyan várfoglalás történt ÉszakkeletMagyarországon, amikor a valós birtokos helyett a várat a felső részek kapitányi cím viselője — aki ekkor Szapolyai Imre volt — tartotta kézben. Feltételezte, hogy ehhez a tisztség viselője bizonyos jogosultsággal is rendelkezhetett. A cikket Abaúj vármegye 1458-1470 közti tisztikarának archontológiája egészíti ki. Kollmann Örs László (Rimaszombat középkori története) tanulmánya a város első említésétől, 1268-tól tekinti át Rimaszombat középkori birtoktörténetének változásait; kiemelt figyelmet szentel a városban működő céhekre és az ezekkel összefüggő testvérületek által meghatározott egyházi élet feltárására, végül pedig a Kubinyi András által kidolgozott módszer segítségével meghatározza Rimaszombat helyét a későközépkori centrális helyek hálózatában — egyébként utóbbi fejezet tágabb témájából, a középkori Gömör és Kishont központi helyeiből készült a szerző PhD-dolgozata is. Kóta Péter (A vasvári káptalan levéltára) ismerteti a vasvári káptalan birtokait, hiteleshelyi tevékenységét, valamint részletesen a levéltár történetének alakulását — közte a káptalani levéltár első, 1631. évi leltárát—, egészen a legújabb korig. Rácz György (A jaki apátság kegyurai a XÍV-XV. században) a jaki apátság eddig hiányosan ismert későközépkori történetének feldolgozására vállalkozott. Bebizonyítja, hogy a 14. sz. eleji zavaros időkben a monostornak valószínűleg nem is volt kegyura. Az