Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - IRODALOM - K. Németh András: Analecta Mediaevalia. Tanulmányok a középkorról. Szerk. Neumann Tibor / 305–307. o.

Irodalom 307 apátság 14. századi történetének áttekintésével bemutatja, hogy a többféle köznemesi családhoz tartozó új kegyurak az 1320-as évektől hogyan próbálták kisajátítani a monostor birtokait, míg a század végére magára nem hagyták a korszerűtlenné vált intézményt, amit végül 1457-ben adományozott el újra a király Ellerbach Bertoldnak, Simon Zoltán és Szekér György {Újabb szempontok afüzéri várkápolna építési idejének meghatározásához) a hagyományosan a 15. sz. közepe körülire keltezett füzéri várkápolnáról megállapította, hogy az a — főleg az alépítményébe beépített, továbbá az ásatás során előkerült faragott kövek által meghatározott — korábbi, feltehetően a Perényiekhez köthető, 15. sz. eleji várkápolna elkészülte után nagyobb időeltéréssel épülhetett. A várkápolna építési idejét művészettörténeti analógiák, valamint ásatási megfigyelések alapján a 15-16. sz. fordulójára, a 16. sz. elejére határozták meg. Sólymosi László {Transfixum — oklevélritkaság a XÍIi. századból) egy sajátos, a középkori Magyarországon csak a fehérvári káptalan korai oklevéladásából ismert diplomatikai fogalmat ismertet: a transfixum olyan irategyüttest jelent, amely „két (vagy több) egymásra helyezett, egyazon pecséttel megpecsételt, tartalmilag összefüggő oklevélből álf\ Feltehetően a középkori Fehérvárott élt francia származású káptalani tagokkal és a latinus polgárokkal kapcsolatos a legközelebb francia területen, azon belül is Normandiában kimutatható ritka eljárás magyarországi megjelenése. Tringli István {A magyar szokásjog a malomépítésről) az új malom építésekor esetlegesen fellépő károkozások (malomépítés más birtokán; a víz új mederbe terelése; a szomszéd földek elmocsarasítása; a feljebb létesített malom elárasztása; a folyó esésének lelassítása) példákkal alátámasztott felsorolása után rekonstruálja a malomépítésről szóló középkori magyar szokásjogi előírásokat és kodifikációjukat. Zsoldos Attila {Egész Szlavónia bánja) az egyik középkori tartományi különkormányzati vezető, a szlavón báni méltóság kialakulásának folyamatát veszi vizsgálat alá. Bebizonyítja, hogy a középkori Szlavónia már az 1091. évi horvátországi hadjárat előtt is Magyarország része volt és a terület Somogy és Zala megyékhez tartozott a horvát bán területi illetékességének Szlavóniára történő kiterjesztése előtt. A Sclavonia kifejezés csak utóbbi megtörténte után kapott közigazgatási tartalmat. A hibát keresni akaró recenzens dolga ugyancsak nehéz. Csupán egy olyan, apró technikai dologra hívnám fel a figyelmet, amely képeket csak elvétve közlő kiadványsorozat esetében alapvető elvárásként nem is fogalmazódhat meg: az egyetlen — oklevél-kivonatoknál bővebben — illusztrált cikkben helyenként (talán terjedelmi korlátok miatt is) túl kicsik az ábrák. Szintén ide tartozik, hogy Borsa Iván cikke végén a hat latin oklevélszöveg mellett zárójelben megadott számok (1-6. melléklet) közül a tanulmányban csupán az első és a második képe található meg. Technikai kérdéseknél maradva azonban ki kell emelni a tartalmával méltó összhangban álló külalakot és igényes nyomdai kiállítását; a tipográfia a fiatal szerkesztő, Neumann Tibor, a nyomdai kivitelezés pedig a kötetet társkiadóként megjelentető Argumentum Kiadó nyomdaüzemét dicséri. Az utolsó bekezdésben mondottak természetesen mit sem rontanak a nagyszerűen induló kiadványsorozat első darabjának színvonalán, A kötetben publikáló szerzők: a tanszéken oktató, már nevet szerzett, valamint a tanszékről kikerült, fiatal kutatók — köztük a szerkesztő — eddigi tudományos tevékenysége garancia arra, hogy a remélhetőleg hamarosan megjelenő második és következő kötetek hasonlóan gyarapíthatják a magyar és egyetemes középkor-kutatást. K. Németh András