Levéltári Közlemények, 74. (2003)
Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Poór János: Egy recenzió és recenziója. Kovachich Márton György a magyar alkotmányról és hadszervezetről / 105–133. o.
114 Közlemények gyarországon ez elnevezés alatt összefoglal (bármely tisztségü, méltóságú s állású személyek legyenek) az ország védelmére katonáskodni, tehát személyesen felkelni s illetőleg saját bandériumaikat előállítani és kiindítani tartoznak: 1. §. Ezt 0 császári és királyi szent felsége, valahányszor szükségesnek itéli, az ekkorig erre nézve alkotott törvények értelmében, mostantól jövőre is megkívánhatja s követelheti. 2. §. Minthogy azonban csupán ezzel emez országot elegendőképen megvédelmezni nem lehetne, sőt inkább minden eshetőségre erősebb és úgy bennszülöttekből, mint külföldiekből álló rendes katonaságot kell tartani, mely kétségtelen, hogy zsold nélkül fenn nem állhat, ezt pedig adózás nélkül beszerezni nem lehet: ezért az erre szükséges segélyek és adók dolgában a karokkal országgyülésileg (hova tudomás szerint különben is tartozik) kell határozni. 3. §. Ha pedig a véletlen ellenséges betörés rendkívüli esete merülne fel, vagy a változó s előre nem látható rögtönös háború tekintete az ilyen fontos ügy tárgyalásának rendes módozatát s alakját nem engedné: ily esetekben, ugyanazon karok és rendek nemcsak tanácsosnak, hanem szükségesnek is találták, hogy a nádorispánt és az ország prímását, meg a főpapokat, bárókat, a királyi itélö táblát, a megyéket és szabad királyi városokat, a mennyire lehet, s minél nagyobb számban az országban, s nem azon kivül, összehívják. 4. §. Kik megvizsgálván az ily véletlen szükség okát, s azt az ország hasznára és szükségére elegendőnek ismervén s találván: az ily adókivetés dolgában (s nem az ország egyéb ügyeiben is) tanácskozhassanak és határozhassanak." Az említett törvénycikk azt mondja tehát, hogy a király a továbbiakban is megkövetelheti a nemesség személyes felkelését és azt, hogy kiállítsa bandériumait. Mivel azonban ez nem elég a haza megvédésére, hazaiakból és külföldiekből álló rendes hadsereget állít fel, amelynek az eltartásához szükséges contributiókról és subsidiumokról országgyűlésen kell dönteni, kivéve a sürgős eseteket, amikor nádori konkurzus is megteheti azt. Piringer szerint — lévén, hogy szerinte a bandérium azonos a portális katonasággal — ez a törvénycikk a bandérium szó említésével kifejezetten elrendeli a korábban is érvényben lévő, porták szerinti katonaállítási kötelezettséget (is). További alapvető megállapítások: a régi, alkotmányos honvédelmi kötelességek teljesítésének az ügye, szemben a rendes hadsereg ügyével, nem tartozik országgyűlésre. Korábban sem tartozott oda. Országgyűlési tárgyak a rendkívüli katonai szükségletek voltak. Ezen a ponton a recenzens nagyon leegyszerűsítette, és félre is értelmezte az ismertetett könyvet. Meglepő módon azt állapította meg, hogy a segélyeket a nemesség és a papság, nem pedig az adózó nép adta, 28 ami általánosságban nem igaz, különösen nem igaz a 18. század előtti századokra, és Piringer nem állított ilyesmit. Példák sokaságával bizonyította ugyan, hogy a nemesség a 18. század előtt többször fizetett/adott rendkívüli adót/segélyt (amelyet többnyire contributiónak vagy subsidiumnak neveztek), de ha ilyet tett, akkor a törvények jelezték, hogy az a nemesi szabadságok sérelme nélkül történt, tehát nem volt a nemes törvényeken alapuló (alkotmányos) kötelessége. A rendkívüli adót ugyanis, — melynek kivetése rendkívüli mivolta miatt országgyűlési tárgy volt — többnyire a nem nemesekre vetették ki. A nemesség de iure azért nem adózott, mert vérével és állított katonáival kellett (vagy kellet volna) az ország rendelkezésére állnia. „Dass die ausseordentlichen Steuem vom Adél und der Geistlichkeit, nicht aber von der steuerbaren Classe getragen werden müssen, beweiset der Landtag vom J. 1522". (34.)
