Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - D. Tóth Béla: Az októberi diploma és Kolozs megye újjászervezése 1861-ben / 73–99. o.

D. Tóth Béla: Az Októberi Diploma és Kolozs megye... 11 rák kormányrendszer a valótlanságok és hazugságok kártyavárán nyugszik. Augusztus 15-én Dessewffy eljuttatta Rechberghez tanulmányát, amelyben az osztrák birodalom helyzetét elemezte. Szécsen Antal pedig emlékiratot készített a miniszterelnök számára, amelyben azt javasolta, hogy a magyar viszonyok rendezését bízza az uralkodó egy tárca nélküli magyar miniszterre. 1860 tavaszán Albrecht főherceg menesztése és Benedek Lajos táborszemagy főkormányzói kinevezése után, a diploma közvetlen előkészítését megelőző birodalmi és minisztertanácsi üléseken elhangzottak végérvényesen megerősítették Ferenc József császárban azt a szándékot, amelyet a birodalom katasztrofális gazdasági helyzete, az olasz hadszíntereken elszenvedett sorozatos kudarcok, a magyarországi politikai és egyházi (protestáns pátens miatti) megmozdulások amúgy is szükségessé tettek: változtatni kell az addigi irányítási szerkezeten. De a legfőbb kérdés még mindig nem az volt, hogy hogyan lehet az egyszer már szentesített 1848. évi törvények alapján kiegyezni a magyarokkal, hanem az, hogy ennek figyelmen kívül hagyásával, hogyan lehet a magyarokkal a megegyezést úgy megvalósítani, hogy a liberálisok kiszoruljanak az egyezkedésből és így a hatalom gyakorlásából is. Vélhetően a tüntetések is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az uralkodó az 1860. augusztus 25-26-án tartott minisztertanácsi ülésen miniszterei, valamint Apponyi György, Szécsen Antal és Mailáth György közreműködésével a Magyar Kancellária és a Hétszemélyes Tábla visszaállításáról, a birodalmi tanács és az országgyűlés hatásköréről, valamint a tartományok közötti viszony kérdéséről tárgyalt. A konzervatív magyar főurak korábban már többször felvetett, leírt javaslata végül a birodalmi tanácsban is (1860. szeptember 27.) elfogadásra került: elismerték a birodalom egyes tartományainak történeti-politikai sajátosságait és elfogadták a tartomány- (ország-)gyűlések jogkörének visszaállítását. A konzervatív magyar főurak, az osztrák vezető politikusok nagymérvű támogatásával — a még mindig passzív ellenállásba burkolózó liberális köznemességet is tájékoztatva elképzeléseikről — addig taktikáztak, amíg a megegyezést számukra kedvezően sikerült előkészíteni. Sikerük annál inkább meglepő, mert mindezt a magyarországi ellenállási, tüntetési hullám csúcspontján érték el úgy, hogy — érvként — a maguk javára fordították a megmozdulásokat. Elhitették, hogy mindezek megszűnnek, ha a kormány és az uralkodó elfogadják javaslatukat. A kudarcokat, gazdasági bajokat látva, először személyi változásokra került sor. 1859. augusztus 22-én az uralkodó fölmentette Alexander Bach belügyminisztert és miniszterelnökké nevezte ki Rechberget. Október 21-én felmentést kapott Hübner rendőrminiszter, mert két nappal korábban azt merészelte javasolni a minisztertanács ülésén, hogy Magyarországgal kapcsolatban szűnjön meg a provizórium és térjenek vissza a történeti alapokra, vagyis az 1847. évi helyzetnek megfelelően állítsák vissza a kormányzást. A császár attól rettegett, hogy Dessewffyék terve magában hordozza a nem kívánt dualizmus veszélyét, Ausztria és Magyarország külön-külön kormányzása-