Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Gyulay Lajos bizonyosságai és kétségei a népek tavaszán / 49–71. o.

52 Ad honorem Johannis Varga — fakadt ki 1848 májusának vége felé. „Míg pozitív vallás lesz — írta 1865 februárjában — addig a zsidó vallás sem szűnik meg. A keresztyén vallás nem egyéb, mint a zsidónak egy szektája. Kár, hogy oly ellenséges indulattal viseltetnek egymás iránt." (117. k. 22.) Később, hogy Löw Lipóttal megismerkedett, módosíthatott ezen a keserű benyomáson, annál is inkább, mert ő maga is egyre inkább valamiféle — a 19. századra jellemző — általános vallásosság híve és hívője volt. Gyulay Lajos a nemzetpolitikai szinten artikulálódott másságot elvetette. A szászokat ezért támadta, szidta, sőt olykor már-már gyalázta, de tegyük hozzá csak a férfiakat! Nem bocsátotta meg önálló nemzeti politikai törekvéseiket, azt, ahogy az udvar, a központi hatalom szövetségét keresték a magyar liberalizmus ellenében. A szász alkotmányt példaszerűnek tartotta. Ugyanakkor felháborodott amiatt, hogy Stephan Ludwig Roth németországi telepesekkel akarta erősíteni az erdélyi németség számarányát: „Németnek nagyobb hivatása az, hogy hazáját kerülve, mint kozmopolita azon munkáljon inkább, hogy jó példája által szorgalomra és szelíd erkölcsökre szoktassa a népeket, mintsem az, hogy a német nemzetiséget terjessze ott is, ahol az meg nem foganszik." (39. k. 240-241.) 1842 októberében még vezércikket is akart írni Gyulay Lajos, hogy az elmúlt idők tanulságait összefoglalja és kedvenc ötleteit kifejtse. Címe sokatmondó: „Magyarosodás és Magyarosítás"; a nemzeti türelem térhódítására utalt: „Magyarosodás, maga lassú, de bizonyos útját folytatva, kérdés, vajon szükség siettető és erőszakos lépéseket tenni és a magyarosodást korbácsolni, azaz magyarosítani (magyarosítás nagyon emlékeztet a mogyorófára). A magyarosítás annyi ellenhatásra akad, akadályokra, hogy előre bajos jóslani eredményéről, ellenben ki van számítva, hogy 13 évek alatt magát megkettőzteti a népesedés kedvező körülmények mellett, boldog égi és földi kormány alatt; azért hogy sajátiságát el ne veszítse a magyar, nem volna-e jó időt engedni nekie, hogy magát telivérben szaporítsa? Részemről igen adakozó nem lennék a magyar cím kiosztogatasaval, annak egy oly ajándéknak vagy drága árucikknek kellene lenni, melyhez bajosan jutva, ahhoz ragaszkodjanak is birtokosai, legyen a magyar cím kegyelem osztás, ne pedig gaz, mely burjánt terem. Igaz, hogy Roma gyülevészekből alakult egybe, mely nagy nemzet vált belőle! de nem azért pusztult el vajon mégis, hogy gyülevészekből alakult; azért, hogy nem volt meg benne a tiszta magát mindig megújító vér, arisztotelészi energia. Ha visszatekintünk a történetek dagadó és apadó hullámaira, szomorú érzést gerjesztenek a hajdani nagyságok múlékony volta, és mégis bizonyos következményt húzni nem lehet mostani nemzeteknek is alásüllyedésére, mert hiszen az emberi nemzet tömege most mégis előbb áll a réginél, hol egyes tünemények mutatkoztak csak mint példányok, milyeneknek kell az egész emberiségnek válnia, mint vezérei a korszellemnek. Most a tömeg halad s ha okosan, nemzetek többé nem halhatnak ki." (28. k. 120-121.)