Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Gyulay Lajos bizonyosságai és kétségei a népek tavaszán / 49–71. o.

Miskolczy Ambrus: Gyulay Lajos bizonyosságai... 51 elsősorban a nem magyar nacionalizmusokban érvényesült, amikor a nemzeti megmaradás programjának, a nemzeti egyéniség védelmének jegyében egyszerűen a magyarokat a pokolban jelenítették meg, mint a pesti szlovák lelkész-költő Ján Kollár nagy eposzában, vagy elhalásukra, más szóval kihalasztásukra spekuláltak, mint például a román Simion Bárnu^iu 1848. május 14-én a balázsfalvi görög katolikus templomban tartott hatalmas beszédében, miközben feloldódott a római ősök megidézésének pátoszában, hogy aztán nagy szerepet játsszon a polgárháború és a velejáró genocidium elszabadításában. Félreértés ne essék, nemcsak ő, hanem mindenki, — a maga mértéke szerint... A nemzetté válás ugyanis homogenizáció.

3 De kérdés, hogy miként próbálják ezt elősegíteni. A 19. század derekán a magyar nacionalizmusban éppen a nemesi örökség miatt érvényesült jobban a nemzeti türelem, mint a klasszikus francia modellben. A nemességből kiemelkedő gondolkodó fő — tisztelet a kivételnek — nem valamiféle faji felsőbbrendűség okán nem tudott lesüllyedni az etnikai gyűlölködés kiérlelt formáihoz, hanem azért mert hiányzik belőle a megalázotts ágnak az az érzése, amely mások kollektív megalázására ösztönzi a sérült értelmiségit vagy félpolgárt. A magyar világ perifériáján elhelyezkedő és feltörő elemek nemzeti türelmetlensége a jakobinus könyörtelenség igényében és annak meghirdetésében jelentkezett, amelyben a magyar nemesség, ül. arisztokrácia ellenében a bűnbakkereső demagógiát művelték, a habsburgiánus érzelmű nem magyar népeket pedig kollektív terrorral fenyegették. Előtte ugyanis a liberalizmus lassan kioltotta a feudális nacionalizmus etno-szociális vulgaritását, amely a magyar nemességnek úgy akarta a fölényét érzékeltetni, hogy minden másságot torzképekbe szorított. Az emberi méltóság eszményének és a társadalmi érdekegyesítés programjának térhódítása az etnikai torzképeket nem tűrte. A magyar nemesség különben is etnikailag is nyitott „osztály" volt. A magyar liberálisok is a modem polgári magyar nemzetbe való aszszimilációt is olyan harmonikus folyamatnak képzelték, mint ahogy hajdan a nemesi nemzetbe beolvadtak mindazon etnikumokból, amelyek most az országot lakták. Szabadság és terror igénye és logikája keveredett az emberben, kit Vörösmarty Mihály méltán jellemzett az emberi lélek összetettségétől megrettent és fellelkesült romantikus kortársai módján: „Ez őrült sár, ez istenarcú lény!" — írta 1846-ban; 1848^19 vérzivatara után, 1850-ben pedig fecsérelte a sorrendet: „félig isten [...], félig állat[...]". Gyulay Lajos képzelgései is megelőlegezhetik az erőszakos asszimiláció kíméletlenségét, hiszen ha a homogenizáció programja szelíd úton nem érvényesülhet, akkor erővel akar érvényesülni. Ugyanakkor a szabadságeszme jelenléte kompromisszumra is ösztönözhet, a másság iránti kíméletre. Ennek persze megvannak a határai. A zsidó vagy a cigány másságban — természetesen a nőkben is —- egész életében valamiféle esztétikai és emberi örömét lelte, és olykor nagyobb lélegzetű eszmefuttatásokra is késztette. Csak két példa: „inkább lennék cigány mint német!" 3 GELLNER, ERNEST: Nations and Nationalism. London, 1983.