Levéltári Közlemények, 73. (2002)
Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - BESZÁMOLÓ - Gecsényi Lajos: A Magyar Országos Levéltár 2001. évi tevékenysége / 321–340. o.
324 Beszámoló munkatársai napi feladataikon túlmenően folyamatosan eleget tettek a minisztériumi integrált számítógépes gazdálkodási rendszer bevezetését előkészítő képzési kötelezettségeiknek. Az intézmény biztonsági helyzete jó volt, az őrség átszervezése semmiféle gondot nem jelentett, a biztonságért felelős Kht. vezetőivel a kapcsolat jó. Az év folyamán új beléptető rendszert építtettünk ki Óbudán és a Bécsi kapu téren. A Hess András téren erre az új főbejárat elkészülte után kerül sor. A Közalkalmazotti Tanáccsal és az érdekképviseletekkel az intézmény vezetése valamennyi előírt témában konzultált, a kapcsolat folyamatos és korrekt volt. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Levéltári Osztályával kapcsolatunk változatlanul igen jónak jellemezhető. MŰKÖDÉSI FELTÉTELEK 1. A költségvetés A beszámoló évében a Magyar Országos Levéltár költségvetése, az egyes célfeladatok megoldására kapott támogatásokkal és pályázati támogatásokkal együtt nagyságrendben azonos volt az előző esztendő emelt szintű költségvetésével, ami lehetővé tette a megkezdett fejlesztések folytatását, megfelelő bővítését. Az eredeti költségvetési előirányzat 547 800 e forint volt, ami a módosításokat követően 907 100 e forintra emelkedett. Az OKTK (1), OTKA (3) és a NKA (19) pályázatai eredményeként 24 391 e forinttal gazdálkodhattunk. Költségvetési és további pályázati (telematikai, veszélyeztetett levéltári anyag védelme, Szellemi Örökség Pályázat) forrásokból összesen 124 555 e forint beruházási keret állt rendelkezésre, ami továbbra is jelentős raktártechnikai, reprográfiai és infonnatikai beszerzéseket tett lehetővé, 76 681 e forint nagyságrendben. A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001 novemberében 50 700 e forint pályázati és költségvetési támogatást biztosított az elektronikus levéltár kialakításával kapcsolatos módszertani kérdések kidolgozására és a modell-kísérletek infrastruktúrájának megteremtéséhez. A pályázati, programfinanszírozási támogatások esetében a minisztériumi döntéshozatali és szerződéskötési mechanizmus javult. Ugyanakkor a kiegészítő támogatások számának már a korábbi években megkezdődött (természetesen pozitív kihatású) növekedésével és állandósulásával az intézményi pénzügyi—szakmai adminisztráció egyre összetettebb és bonyolultabb feladatok elé kerül. 2. Személyi feltételek A 2001. december 31-i záró létszám 248 fő volt. Ebben az évben a szakmai területen a fluktuáció lényegében az előző évi szinten mozgott, ám sajnálatosan